…az a szemlélet, amelyet az elmúlt napokban történetesen
„Sziget-botrány” néven van szerencsénk tapasztalni. Bemehetnek? Nyíltan? Titokban? Na igen – most épp a melegekről, most épp a Szigetről van szó. De tudjuk, hogy más helyen és/vagy más időben ugyanez a kérdés fölmerült egyebek közt fizikum, világnézet, bőrszín, származás alapján is. És ha a múltbeli példákat nézzük, nem lehetnek illúzióink a jövő felől sem. Tarlós István polgármester viselkedése egyrészt nem egyedülálló, másrészt a legkevésbé sem váratlan jelenség. Az ember nevű főemlős aránylag kevés magatartásbeli újdonsággal rukkolt elő a történelem folyamán. Ma is, mint régen, eszik, ha éhes, alszik, ha álmos, és gyilkol, amikor hatalom kerül a kezébe.
A gyilkolás eszközei változatos formát ölthetnek. A Taigetosz messze van, a máglya avítt, a gyapotültetvény gazdaságtalan, a gázkamra praktikus ugyan, de kínos. Az a bizonyos „kezdettől fogva gyilkos” szemlélet pironkodás nélkül hajlandó akár a kereszténység, akár a polgári demokrácia maskaráját magára ölteni, ha vakon és kegyetlenül aktuális célja felé tart. Ma éppen a virtuális gyilkosság a divat. „Ne kívánd a főnököd halálát: viselkedj úgy, hogy maga kívánja azt” – szól a cinikus bölcsesség. A „főnök” helyére pedig csak ízlés és körülmények kérdése, hogy az aktuális gyilkos kit, kiket helyettesít be. Most épp a buzikon a sor; kellemes ütőfelület esik rajtuk. (Nincs arra garancia, hogy záros időn belül az aktuális bűnbak szerepébe nem állítják majd a mozgássérülteket, a „szőkenőket”, a hajléktalanokat vagy az emberi méltóság védelmében itt tüntetőket.)
A módszer erre? Most épp a programok cenzúrája a Szigeten. Elmarad? Megtartják? Más néven? – Szinte mindegy; a lényeg a dicső eredmény: a melegek számára ismét sikerült az életet egy fokkal elviselhetetlenebbé tenni. Azonban a „Ki tud ártatlan orcával több mélyütést bevinni” című versenyben mégsem az egyelőre szabadlábon lévő Tarlós úr a favorit.
A Magyar Katolikus Püspöki Kar az elmúlt fél évtizedben kétszer is terjedelmes körlevélben fordult „a hívekhez és minden jóakaratú emberhez”. Milyen érdekes: mindkét esetben sikerült a melegeket az emberiség ellenségei szerepben feltüntetni. Nem, máglyáról véletlenül sincs szó, elvégre a bocsánatkérések idejét éljük. De a munkaadó, aki homokos alkalmazottját utcára teszi, a szülő, aki meleg gyerekét kitagadja (éljen a család védelme!), az Alkotmánybíróság, amely lassan tíz éve fütyül a Btk. 199. §-a jogsértő voltának megállapítását kérő beadványra – az erkölcsi-ideológiai támogatást megtalálja a „szerető atyai” szavakban.
Az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért 2000. január 6-án írta első levelét a Magyar Katolikus Püspöki Karnak. Utólag be kell vallanunk: naivak voltunk. Azt hittük, a gyűlölködő szavak onnan erednek, hogy a püspök urak (akik között a pletykák szerint számos heteró is akad) nem bírnak elegendő ismeretanyaggal a homoszexualitásról. Tévedtünk. A gyűlölködő szavak leginkább onnan erednek, hogy a püspök uraknak abszolút mindegy, hogy Magyarország meleg és leszbikus polgárai élnek-e vagy halnak. A levelünkre nem jött válasz több mint egy évig.
2001. április 7-én aztán megtörtént a csoda. Gondoltuk mi. A püspöki kar megbízásából tevékenykedő Országos Lelkipásztori Intézet egyszer csak meghívta az Öt Kenyér Közösséget – megköszönve az egy évvel korábbi levelünket – a „Neveléssel a Boldogabb Családokért” konferenciára. Újságoltuk is boldogan úton-útfélen, győzködve a többségükben (nem véletlenül) keresztényellenes meleg barátainkat: „lám, az egyház malmai lassan őrölnek: mégis csak szorult némi jó érzés a püspöki karba!” Mocsonaki László, a Háttér Baráti Társaság a Melegekért elnöke is örömmel számolt be erről egy szociális munkásoknak szervezett konferencián.
Pontosan egy hónappal később kiderült, hogy kutyából nem lesz szalonna. „Meglehetősen manipulatív egy olyan beállítás, miszerint a Katolikus Egyház homoszexuálisokat hívott meg erre a konferenciára” – írták a lehető leghiggadtabbra véve a figurát május 7-én natúr, 9-én ajánlva feladott levelükben.
A Magyar Katolikus Püspöki Kar égisze alatt mind Mocsonaki Lászlót, mind az Öt Kenyér Közösséget meghazudtolták.
Többedszeri nekifutásra kegyeskedtek elfogadni május 22-én kelt udvarias, de határozott hangvételű levelünket, amelyben tisztázni akartuk a kialakult helyzetet, és az együttműködés reményében érdemi választ kértünk egy hónapon belül. Voltunk annyira úriemberek, hogy az egy hónapot a tényleges átvételtől, június 14-étől számítottuk. Addig nem akartunk a nyilvánossághoz folyamodni. Úgy gondoltuk, méltatlan lenne önmagunkhoz és ahhoz, amit képviselünk. Elvégre identitásunk a szeretetről, békéről, kiengesztelődésről szól. Szomorúak vagyunk, hogy a röpcédulázás szintjére kényszerítettek bennünket, mindazonáltal valóban kifogytunk az ötletekből. Ami néven nevezhető, az egy idő után éppen a szeretet és a béke érdekében néven is nevezendő. Jézus is néven nevezte ellenfelei előtt a sátánt: „Kezdettől fogva gyilkos… hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44). Úgy gondoljuk, legfőbb ideje kimondani:
- az, hogy a magyar felsőpapság – tisztelet a kivételnek, mert van olyan! – évek óta lefekszik az aktuálpolitikának;
- hogy elutasítja mindazt (papot és laikust, hívőt és hitetlent, férfit és nőt) aki nem hódol a feudális úrhatnámságuk előtt;
- hogy a krisztusi Örömhírt feláldozza az 1 %-ért kuncsorgó óriásplakátok oltárán;
- hogy hallgatólagosan jóváhagyja az antiszemitizmust, az idegengyűlöletet és a homofóbiát;
- hogy az egyes embert módszeresen veszni hagyja az intézmény és a magántőke sorsa feletti féltő aggodalmában;
- hogy az egyház és állam szétválasztásának alkotmányos elve helyett lépten-nyomon visszalopja a gyakorlatba a „trón és oltár szövetségét” –
– idegen Jézus Krisztus evangéliumától, a Római Katolikus Egyház tanításától (!), az európai normáktól és az emberi méltóságtól. Jézus mondta: „Sokan jönnek majd az én nevemben… Gyümölcseikről ismeritek meg őket…”
Utóirat:
Azután példabeszédet mondott nekik: „Valakinek fügefa volt a szőlejében. Elment és gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Három esztendeje már, hogy idejárok és gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Minek is foglalja el a földet? Uram, felelte az, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, talán így hoz majd gyümölcsöt…” (Lk 13,6–9a)
Kapcsolódó anyagok:
