Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Homoszexualitás  >  A melegmozgalom háza tájáról  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    Az igen legyen igen, a nem legyen nem

    (Mások, 1995/6., 8–10. o.)

    (Az alábbi cikket a Népszabadság 1995. április 14-i számából vettük át)

    A hívő, a lelkész szakíthat-e azzal az elvvel, hogy csak erkölcsösen politizálhat? Mit jelent a politikus számára Máté evangéliumának az a mondata, hogy „az igent igennek, a nemet nemnek kell mondani, ami ezen felül van, az a gonosztól való”? Miért van az, hogy csak a halálból lehet feltámadni és csak a bűnből lehet megtérni? Szükség van-e szolidaritásra? Egyebek között erről beszélgettem Donáth László evangélikus lelkésszel.


    – Nemrég olvastam egy idézetet Máté evangéliumából: „Így beszéljek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezen felül van, a gonosztól való”. Ezt idézte az MDF-es Salamon László, az Országgyűlés alelnöke Keresztény csak erkölcsösen politizálhat című cikkében, amelyet Giczy Györgynek, a KDNP alelnökének írt. Az a kérdésem: ön szerint mit jelent a cím?

    – Ennek a mondatnak számomra több olvasata van. Ha egy évvel ezelőtt kérdez meg, akkor első megjegyzésem kapásból az lett volna, hogy minden ember csak erkölcsösen politizálhat. Az elmúlt kilenc hónap tapasztalatai viszont ennek az ellenkezőjéről győznek meg. Ha valaki tudatosan politizál, akkor szakítania kell azokkal a morális fékekkel, amelyeket az iskola vagy a család beleépített. A gond az, hogy hiába beszélsz valamilyen nyelven, ha akikhez beszélsz, nem értik meg. A többiek vagy elmebetegnek hisznek, vagy hátsó szándékot feltételeznek rólad. Csak egyre nem hajlandóak: akceptálni az érveidet. Ha hatni akarsz, ha célhoz akarsz érni, akkor ezt a szempontot, vagyis az erkölcsi fékeket ki kell kapcsolni. Mégis azt mondom, hogy a dolog nem így áll.

    – Ha jól értem a szavait, rövid távon a morál a politikában ráfizetéses?

    – Így van, deficites. Nem célravezető. A máról holnapra való dolgokban nagyon megnövekedett a toleranciám vagy a morális küszöböm. Hosszú távon, tehát ha egy politikusnak, egy pártnak vagy egy kormánynak van stratégiája, akkor semmilyen körülmények között nem szabad kikapcsolni a morális szempontokat. Tekintettel arra, hogy ezek a stratégiák sohasem egy emberre, egy szervezetre koncentrálódnak csupán, hanem a nagyobb közösségre, a társadalomra, amelynek a nevében próbál meg a politikus, a párt vagy a kormány eljárni. Ilyenkor a morál nem kikapcsolható. Nagyon gyorsan meg lehet mérni, tudni, hogy valamely ember, párt, szervezet mennyiben a napi közvetlen érdekekért cselekszik és mennyiben szolgál távolabbi célokat.

    – Önt hogyan érinti a politika?

    – Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert a hivatásomat nem kellett feladnom. Nap mint nap ott vagyok az emberek között, akik arra törekszenek, hogy a mindennapi morál szerint éljenek. Másrészt én a parlament emberjogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságában dolgozom. Ez a bizottság olyan hosszútávú célokat tűz maga elé, amelyekben érvényesül a morál. Nem kényszerülök bele olyan mindennapi alkukba, amelyekben fel kéne adnom a meggyőződésemet. Ugyanakkor elkeserítő, amikor látom, hogy ez vagy az az ember, akiről tudom, hogy alapvetően tisztességes, gazdasági vagy más téren működő politikusként bizony kénytelen elvtelen kompromisszumokba belemenni.

    – Jó, hogy említi az emberjogi bizottságot. A testületben nagy vihart kavart az a vita, amelyben arról volt szó, hogy meghallgassák-e a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezet képviselőit, miután a Legfelsőbb Bíróság nem engedélyezte egyesületként való bejegyzésüket. Ön amellett érvelt, hogy fogadni kell a társulás ügyvivőit.

    – Ezt a kérdést evangéliumi perspektívából szemlélem. Azt mondom: semmi sem véletlen. Én például nem tudtam, hogy a bizottságban mikor kerül napirendre a kérdés. Nem volt módom senkit sem előre befolyásolni vagy megnyerni. Belecsöppentem a dologba, nem volt választási lehetőségem. Most elvonatkoztatnék attól, hogy egy konkrét embercsoport, egy kisebbség a jogaiért küzd. Ebben a pillanatban az számít, hogy ebben az országban a bármilyen kisebbséget alkotó emberek tudják-e érvényesíteni jogaikat. Illetve, hogy egy emberjogi bizottság rákényszerítheti-e képviselőit arra, hogy elébe menve a társadalom adott gazdasági-szociális helyzetének, megcélozza azt a stratégiai helyzetet, ahová el kellene jutni. És legalább kicsiben modellezni azt, ami ideális lenne. Nos a parlamenti bizottságban történt eset arról győzött meg, hogy a választott képviselőket is nevelni kell. Éppolyan fárasztó munkáról van szó, mintha valakit írni, olvasni, zongorázni vagy vívni tanítanánk hatéves korában. Ez nevelési folyamat, amelyet el is lehet vonatkoztatni a parlamenttől. De én ott vagyok, tehát nekem ebben a parlamentben kell megküzdenem. A demokrácia elvont fogalom, csak akkor lehet tartalommal megtölteni, ha lesznek demokraták. A demokrácia embertől emberig haladó feladat. Ebben a tanulási menetben helyezném én el a Szivárvány-ügyet, amely felhívta a figyelmet arra, hogy a demokráciát nem lehet jelszavakkal elintézni.

    – Úgy tudom, önt több képviselőtársa is megintette a bizottságban…

    – Igen, mert úgy látták, hogy az érveim elsősorban morális, emberi, lelkiismereti vagy éppen teológiai érvek. Ők a bizottságot kizárólag mint politikai testületet hajlandók akceptálni. Olyannak, ahol a politikai érdekek ütköznek. A politikai szakmát csak akkor lehet jól művelni, ha a politikusokat rákényszerítjük arra, hogy humanizálódjanak. A kérdés nem az, hogy egy politikus mennyire profi, persze, hogy legyen az, de ezért még nem kell elembertelenednie. Én magam mindig és elsősorban evangélikus lelkésznek tartom. Nagy baj, ha egy politikai testületben az üdvösség vagy a bűn szó tabunak számít. Az emberjogi bizottságnak van olyan tagja, aki a szemembe nézve azt mondta, hogy ilyen fogalmat, mint a bűn, nem ismer.

    – Maga mit érzett akkor?

    – Egy pillanatra elállt a lélegzetem. Én elfogadom, hogy ő nem ismeri ezt a fogalmat. Ez azt jelenti: ő pontosan tudja, hogy van ilyen, azt is tudja, hogy neki vannak ehhez kapcsolódó élményei, de ha ő azt mondja, hogy nincs ilyen fogalom, akkor tények sincsenek.

    – Úgy próbált érvelni, mint legutóbb Kis János filozófus a Gondolat-Jelben, vagyis, hogy a melegek nem a Sátán küldöttei?

    – Nagyon fontosnak tartom, hogy az Isten nem hagyott egyedül. Eszembe sem jutott, miskolci szocialista képviselőtársam lesz az, aki nálam sokkal indulatosabban áll majd ki a melegek érdekeiért a bizottságban. Most is úgy érzem, hogy ha volt tanulsága az ügynek, akkor az, hogy megtapasztaltam, nem vagyok egyedül. Onnan jött a segítség, ahonnan nem is vártam. Már ezért megérte. A helyzet az, hogy én elsősorban arról igyekeztem meggyőzni a bizottság tagjait, hogy ebben a kérdésben emberi problémáról van szó. Csupaszítsuk le a kérdést a melegek közvetlen kérésére. Ha hozzám bejön valaki a lelkészi hivatalba, az első az, hogy leültetem és ő elkezd beszélni a gondjairól.

    – Úgy tudom, hogy az egyik képviselő azt mondta, ha most a melegek képviselőit fogadják, legközelebb a Rákóczi téri lányok delegációja jön. Ez csak annyiban sántít, hogy ez utóbbi foglalkozás és nem kisebbség.

    – Ha a Rákóczi téri hölgyek érzik úgy, hogy őket emberi méltóságukban sérelem éri, ha nem gyakorolhatják emberi jogaikat, akkor bizony őértük is ki kell állni, éppúgy, mint a diakonisszákért vagy az apácákért vagy a feministákért. Nem én választom meg, hogy kiért kell dolgoznom, azt az Úristen elvégzi. A kérdés az, hogy a nekem kiszabott munkát elvégzem-e vagy sem. A magam kereszténysége karakterisztikusan attól függ, hogy felismerem-e a különbséget a zsidóság és a kereszténység között. Tehát a törvényhez engesztelhetetlenül ragaszkodók és az embert mindig a törvények elébe helyezők között. Péternek van egy álma. A lepedőn mindenfajta csúszómászó állat van. A vízió arról szól, hogy ő nem akar a pogányok közé menni hirdetni az Evangéliumot. Mondván, ő zsidó férfi, neki a zsidókat kell megtérítenie. Az álomban elhangzik a kijelentés, hogy amit én tisztának mondtam, azt te ne mondd tisztátalannak. Ezek után Péter gondolkodás nélkül vállalja a dolgot. Ha a melegeket az Úristen megteremtette, a tudománytól függetlenül nekem el kell fogadnom, hogy ők Isten szemében éppolyan emberek, mint én vagy más. Miért kellene nekem megfosztanom őket attól, hogy kapcsolatba kerüljünk velük, ráadásul, ha még ezt kérik is?!

    – Tehát a nemet mindig nemnek, az igent pedig igennek kell mondani?

    – Ez csodálatos hebraizmus. A Máté evangéliumában szereplő mondatot nagy valószínűséggel úgy őrizték meg, ahogyan Jézus kimondta. Ez a mondat tényleg azt jelenti, hogy a saját magam vagy a másik ember üdvösségéről van szó, és ez nem a túlvilági létet vagy valami metafizikát jelent, hanem a biológiai-társadalmi valóságot, az egyszeri és megismételhetetlen életet, akkor én nem beszélhetek mellé. Nem hazudhatok magának, nem ámíthatom magát ideológiákkal vagy éppen a vallással. Fehéren-feketén meg kell mondanom, hogy én miként gondolkodom, hogyan látom helyesnek a dolgokat. Ráadásul úgy, és ezért irgalmatlanul nehéz kereszténynek lenni, hogy minden a maga döntésén múlik. Maga helyett én nem dönthetek. Magának én utasítást, receptet, tanácsot nem adhatok.

    – Bele vagyunk dobva a szabadságba?

    – Pontosan. Ezért nem akarják vállalni az emberek a szabadságot. Olyan jó, ha a pápától a párttitkárig mindenki megmondja, hogy mit tehetek, mit nem. Az evangélium ezzel szemben azt mondja, hogy a döntés ránk, magára, magunkra van bízva.

    – Ez nemcsak nehéz, hanem szép is, épp a felelősség miatt. Ha már a döntés szabadságánál tartunk, mit válaszolna arra a dilemmára, hogy hiába vagyunk bensőnkben szabadok, ha a külvilág lépten-nyomon megaláz?

    – Nem pontosan fogalmaz. Amit most kérdezett, csak látszólag filozofikus gondolat, valójában abszolút praktikus élményről van szó. Mihelyst maga rájön arra mint ember, hogy meg kell halnia, akármit csinál is, a végső eseményben nem szabad. Ezzel a tudattal csakis maga rendelkezik. Haláltudata csak az embernek van. Ez a tény nagyon megszabja az életről és a szabadságról való gondolkodásunkat. Ha én magamat a semmitől, a haláltól meg nem válthatom, akkor csak arra van lehetőségem, hogy másikat megpróbáljam ettől megváltani. Másképp: csak az embernek van lehetősége arra, hogy a másik embernek – a bűntudat, a halálfélelem ellenére – örömet okozzon, boldoggá tegye, ha tudja. Az evangélium azt jelenti, hogy jó hír, örömhír. A szabadságnak ez a lehetősége erősíti meg bennem azt a hitet, hogy hasonló módon jár el velem az Úristen. Ha én képes vagyok valakit boldoggá tenni, akkor ő mennyivel inkább képes rá, hogy engem a saját nyomorúságaimtól megszabadítson! Így válik a belső meggyőződés a külső aktivitás forrásává. A külső aktivitás így lesz belső élménnyé, a hívő tartás bázisává, megerősítőjévé.

    – A másik ember. Szeresd felebarátodat úgy, mint tenmagadat. Gondolom, itt a minten, a mértéken van a hangsúly. Napjainkban egyre inkább szükség lenne szolidaritásra – vagy nem?

    – Ebben tökéletesen egyetértek magával. Annyira, hogy ha a parancsolatokból ki lehetne valamit emelni, akkor tényleg azt mondanám, hogy a következő évek eldöntik: a testvériséget hirdető vallások és az ilyen világi ideológiák mennyire hatották át a magyar kultúrát, a mai társadalmat. A mérték pedig az lesz: az egyik ember hogyan talál rá a másikra mint felebarátjára. Másképp fogalmazva: hogyan tudom magam formálni, edzeni arra, hogy megtaláljam azokat az embereket, akik az én felebarátságom nélkül elpusztulnának. Be kell végre vallani, és ez a sajtó nagy feladata, hogy Magyarországon válság van. Nincs értelme hazudni és szépíteni, mert ezzel maguk, újságírók is cinkosokká lesznek. A jelen pillanatban újságírónak lenni nehezebb feladat, mint papnak lenni. Még hosszú ideig nagyon sok ember éppenhogy a lét határán mozog majd. A szolidaritásnak tehát nincs alternatívája. Azon kell gondolkodni, hogy a végső emberi erőket, mint amilyen a szolidaritás, miképpen lehet mozgósítani.

    – A másik emberhez vezető út a leghosszabb?

    – A másik emberig eljutni annyit jelent, hogy szakítok a magamra záródó intakt világgal vagy üdvösséggel. Először azonban magunkra kell ébrednünk. Kollektív célokat nem lehet individuumok nélkül megvalósítani. Az első a perszonifikáció. A személyessé válás. Hogy nevünk van, hogy tudjuk, ki az apánk és az anyánk, kik a gyermekeink. Ebben a sorban kell megtalálni az ő egyszeri és megismételhetetlen személyiségét. Csak innen lehet eljutni a kollektívumhoz, a közösséghez. De el kell jutni, mert ez a végső cél. Hazuggá lett a világ: azt mondják, szabadok vagyunk, és eközben azt érezzük, hogy gazdagok lehetnénk ugyan, de szegényedünk. Ez nagyon rombol.

    – Személyiség. Mennyiben lehet még ebben hinni? Mennyire hullott szét a személyiség?

    – Amióta ember van, lásd az Édenkertet, bennünk él a személyiség széthullásának az esélye és valósága. Mindenki lehet széthullott, ez közös emberi sors. A kérdés az, hogy maga miként reagál erre? Elfordítja a fejét és azt mondja, hogy maga sosem lesz széthullott, vagy elkezd a másik széthullott emberre koncentrálni? Ha ehhez nincs ereje, megértem, és majd arra figyel, aki még nem széthullott. A gonosznak millióegy csele van, a kérdés az, hogy maga akar-e ellene küzdeni. Vagy belenyugszik és azt mondja, hogy maga posztmodern. Nem vagyok hajlandó annullálni az embert, mert abban a pillanatban – kimondva-kimondatlanul – az Istent sértem meg. Ere nem vagyok hajlandó. Húsvét a feltámadás ünnepe. A katolikus miseliturgia szerint ez a legszentebb titok. Dosztojevszkij Raszkolnyikovja akkor határozza el, hogy feladja magát, amikor a prostituált Szonja felolvassa neki Lázár feltámasztásának történetét. Raszkolnyikov erre megnyugszik. Csak a halálból lehet feltámadni, csak a bűnből lehet megtérni. A világ azért olyan, amilyen, hogy én ne legyek olyanná. Hogy mássá tudjak lenni vagy a másik embert mássá tudjam tenni, mint a világ.

    Pogonyi Lajos


    Kapcsolódó anyagok:


    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…