Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Kereszténység és homoszexualitás  >  Teológiai elemzések  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    Kereszténység és homoszexualitás

    1. Az alapkonfliktus:

    A pszichológusok kognitív disszonanciának nevezik azt az állapotot, amikor egy személy gondolat- és élményvilágában két (vagy több) egymásnak ellentmondó tudattartalom van jelen, és ez elviselhetetlen lelki feszültséget okoz. Az ember ilyenkor erősen motivált e feszültség megszüntetésére, azaz a disszonancia-redukcióra. Erre általában több módszer is adott. Lássunk egy tipikus példát! Az ellentmondó tudattartalmak:

    1. A dohányzás rákkeltő, tehát halálos méreg.
    2. Dohányzom.
    A redukció egyik módja, hogy megszüntetem a „b” tudattartalmat, azaz leszokom a cigarettáról. Ezt többnyire nem problémamentes. A másik út: megszüntetem az „a” tudattartalmat, pl. hivatkozom önmagam számára erősen dohányzó öregemberekre, akik makkegészségesek, vagy kétségbe vonom bizonyos ellenérvek felsorakoztatásával a dohányzás káros voltát bizonyítani kívánó cikkek, könyvek tudományos megalapozottságát. A harmadik módszer kompromisszumos: mindkét tudattartalmon módosítok valamennyit. Pl. arra hivatkozom, hogy csak a túlzott dohányzás halálos, egyidejűleg áttérek egy gyengébb márkára vagy csökkentem a napi adagot.

    A homoszexualitás összefüggésében három dolog konfrontálódik:

    1. Keresztény vagyok. (Ez tény.)
    2. Homoszexuális vagyok. (Erre kénytelen voltam ráébredni.)
    3. A kereszténység elítéli a homoszexualitást. (Ez köztudott.)

    A kérdés – számtalan alvariációval – általában a fenti paradigma szerint merül fel. A segítő felé megfogalmazva pedig így hangzik: „Mit csináljak?”.

    A tartalmukban felszólító módot sugalmazó válaszok ellentétesek a lelkigondozás általános szempontjaival. Embertelen és primitív – burkoltan is – utalást adni a direkt változtatásra „Ne legyél keresztény!” vagy „Ne legyél homoszexuális!” formában. Reális megközelítésként csupán a „c” tény megkérdőjelezése adott.* Vajon kereszténység és homoszexualitás tényleg szükségszerűen kizárják egymást?

    2. Vallás.

    A vallások megoldást keresnek – illetve kínálnak – az embert foglalkoztató ún. „nagy és végső kérdésre”. Pl.: Honnan van a világ? Volt-e kezdete, lesz-e vége? Mi az ember? Van-e szabad akarat? Mi az élet értelme? Van-e élet a halál után? Hogyan kell emberhez méltó életet élni? Mit lehet kezdeni a szenvedéssel? Ezekre és más hasonló kérdésekre közvetlen tapasztalati úton nem lehet válaszolni. Az ember mégis kialakít egy véleményt, amelyet többé-kevésbé elfogad. (A kételkedés is egy sajátos vélemény!)

    3. Hit.

    A hit – sajátos értelemben – nem bizonytalanság, „hiszékenység”, hanem bizonyosság a nem tapasztalható dolgok felől. Ez a hétköznapi életben is gyakori, pl. a gyógyszertárost nem tudom leellenőrizni, hogy valóban orvosságot ad-e nekem, de hiszek neki, hogy nem akar megmérgezni, és kételkedés nélkül beveszem a kapott tablettát. Effajta hit nélkül – azaz megelőlegezett bizalom nélkül – lehetetlen boldogulni. A vallásos hit – pl. kereszténység, buddhizmus, marxizmus stb. – a 2. pontban feltett kérdésekre adott, az egyén számára biztos válasz.

    4. Isten.

    A vallások egy része állítja egy személyes Isten létét. Isten eszerint az a Valaki, aki nem része a létnek, nem egy létező a sok közül, hanem a lét teljessége. Szellemi, azaz anyagtól független valóság, s mint ilyen, nincs alávetve az anyagvilág törvényeinek, pl. a romlásnak, entrópiának, ezért őt örökkévalónak nevezik, aki mindig is volt és lesz. Léte nem időben hosszan elnyúló folyamat, hanem egyszerűen fölötte áll az időnek. Istensége definíciószerűen azt is jelenti, hogy minden szempontból tökéletes. Így benne semmi változás nincs, hiszen a tökéletesség kizárja mind a romlást (különben nem volna tökéletesség), mind a javulást (mert nincs hova javulnia).

    Az ezt valló vallások szerint Isten nem egy őselv, arkhé, személytelen magasabb intelligencia, rendező princípium, hanem élő személy, akinek van értelme, akarata és érzelme – természetesen ezekről nála csak átvitt értelemben beszélhetünk, mert mindez végtelenül tökéletesebben van meg benne, mint az emberben. Isten a maga szabad akaratából hozta létre és tartja fenn a világot. Sok vallás tagadja a személyes Isten létét, pl. a buddhizmus, taoizmus, a klasszikus görög-római hitvilág vagy a marxizmus. Vallja viszont a zsidóság, kereszténység és az iszlám, valamint a legtöbb törzsi vallás, pl. az észak-amerikai indiánoknál.

    5. Kinyilatkoztatás.

    A zsidók, keresztények és muzulmánok vallják, a deisták például tagadják azt, hogy Isten nemcsak megteremtette a világot, hanem azzal kapcsolatos terveit fel is tárta az emberiségnek. Azt a tényt, hogy „Isten szólt”, nevezzük kinyilatkoztatásnak.

    6. Kereszténység.

    Szemben a zsidókkal és az iszlám híveivel, a keresztények vallják, hogy Isten nem magányos „nagy öreg”, hanem egyetlensége hármasságban létezik: az egyetlen isteni lényeg három isteni személyben, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben él. Az, hogy Isten egyszerre egy, és mégis három, logikailag kikövetkeztethetetlen, ésszel felfoghatatlan. Ezt a kinyilatkoztatásból tudjuk, és lehet elfogadni vagy elutasítani, de nem lehet vele vitatkozni, mert tételes megértése meghaladja az emberi értelem összkapacitását. Azokat a dolgokat, amelyekről a kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy vannak, de nem tudjuk, miként vannak, nevezzük hittitkoknak vagy misztériumoknak. Az előbb említett tény a Szentháromság hittitka.

    A másik nagy hittitok a megtestesülésé. Az időn kívüli Istenről valljuk, hogy a történelem egy konkrét pillanatában belépett az időbe, és emberré lett. A názáreti ácsról, Jézusról azt mondjuk, hogy ő egy személyben Isten is, ember is volt. Jézus léte kivételesen nem a hit tárgykörébe tartozik, hanem történeti tény. Zsidó kortársai nem tudták elfogadni tanítását: amikor önmagát Istennek mondta, ezt káromlásnak vették, és egy koncepciós per után az őket megszállva tartó rómaiakkal kivégeztették. Halála szintén dokumentált tény. Ugyancsak történelmi tény, ugyanakkor mégis hittitok Jézus feltámadása. Korabeli tanítványai, az apostolok egyöntetűen vallották, hogy a keresztre feszítés és temetés utáni harmadik napon a többtonnás kővel elzárt, lepecsételt és szigorúan őrzött sírt üresen találták, valamint ezek után több ízben találkoztak Jézussal, együtt ettek vele, érintették, látták sebhelyeit. E meggyőződésükért a vértanúságot is vállalta mindegyikük. Feltámadásával igazolta Jézus tanításának hitelességét, isteni hatalmát és isteni mivoltát. Így róla nem csak mint a történelem egy régen élt nagy alakjáról beszélünk, hanem mint aki feltámadása révén átkerült egy új, isteni létrendbe. Ezt fogalmazza meg sok keresztény ima Jézusról mondva: „Aki él és uralkodik mindörökké”.

    Jézus történeti létét vallják a zsidók és mohamedánok is, feltámadását viszont elutasítják. Vallják a feltámadást az unitáriusok és Jehova tanúi, de tagadják, hogy Jézus maga Isten. Bizonyos újabb keletű vallások Istennek nevezik Jézust, ugyanakkor tagadják Isten egyetlenségét, így ez csak játék a szavakkal, megtévesztő, látszat-véleményazonosság. Gyakorlatilag Jézust csak egy megvilágosodott nagy gurunak tekintik. Így vélekednek a Krisna-tudatú hívők és a New Age képviselői.

    7. Evangélium.

    A görög szó eredetileg jó hírt jelent. Jézus tanítását nevezzük így összefoglalóan. Ennek lényege, hogy kinyilatkoztatta Isten legnagyobb titkát, a Szentháromságot; elmondta, hogy Isten nem autokratikus despota, hanem ő maga a szeretet, aki nem rabszolgaságra, hanem teljes boldogságra hívott meg minden embert. A halál pedig – csakúgy, mint magáé Jézusé – nem végállomás, hanem kezdete egy új és boldog örök életnek, mert az emberi lélek – lévén nem anyagi természetű – halhatatlan, a test pedig fel fog támadni. Az ember nincs determinálva csillagok vagy végzet által, hanem szabad akarata van, amellyel a jézusi értékrendet – amelynek lényege a feltétel nélküli szeretet minden ember felé – és a jézusi létrendet – vagyis a részesedést Isten örök boldogságában – önként elfogadhatja vagy elutasíthatja. Bűnnek speciális értelemben azt nevezzük, ha valaki ezen érték- és létrend elutasítását választja. A bűnre mindig van bocsánat, de ha valaki kitart a döntése mellett, akkor Isten azt tiszteletben tartja, így az illető örök életében nélkülözni fogja Isten szeretetét és boldogságát, így osztályrésze a szabadon választott örök, időtlen boldogtalanság, szenvedés, magány és gyűlölködés lesz. Mindkét végállapot végérvényes és visszafordíthatatlan; az elsőt üdvösségnek, a másodikat kárhozatnak nevezzük.

    8. Egyház.

    Jézus látható testi valójában egy adott korban élt a világban, tanítása ugyanakkor minden kor minden emberéhez szól. Ezért annak tévedhetetlen megőrzését és továbbadását tanítványaira bízta. Akik elfogadják az Evangéliumot és igyekeznek aszerint élni, keresztényeknek nevezzük, a keresztények összességét pedig Egyháznak.

    9. Tradíció és Biblia.

    A tradíció szó szerint átadást jelent. Az apostolok utasítást kaptak az Evangélium terjesztéséra, vagyis átadására. Ez az átadás a tradíció vagy szenthagyomány. Ugyanakkor a tanításból bizonyos dolgokat írásba is foglaltak, mind Jézus életével, mind az ősegyház életével kapcsolatban. Írott kinyilatkoztatása már a zsidóságnak is volt. Ezekhez csatolt később az Egyház 27 olyan iratot, amelyekről mindig is vallották, hogy sértetlenül őrizték meg Jézus tanítását. A héber nyelvű, régebbi könyveket nevezzük ószövetségnek vagy ótestamentumnak, az említett 27 ógörög nyelvű iratot pedig újszövetségnek vagy újtestamentumnak. Mindezek összefoglaló neve a Biblia vagy Szentírás.

    10. A tévedhetetlenség.

    A Biblia könyvei 2-3000 évvel ezelőtt keletkeztek, a maitól meglehetősen idegen kulturális háttérben. Sok olyan dolgot tartalmaznak, amelyek a korabeli tudományos szintet tükrözik, s ma már túlhaladottnak vagy egyszerűen tévesnek tartandók. Ilyen a ptolemaioszi világkép, vagy az az állítás, hogy a nyúl kérődző állat. Ezzel szemben valljuk azt, hogy kifejezetten vallási (azaz hit- és erkölcsbeli) kérdésekben tévedhetetlenül őrzi a kinyilatkoztatást. Ez nem jelenti azt, hogy a Szentírásban olvasható minden erkölcstani mondat szó szerint úgy értendő, ahogy annak idején leírták. Pál apostol azt mondja, hogy a betű öl, a lélek az, ami éltet. A Biblia önmagában csak holt betű. Nem a leírt szöveg, hanem a kinyilatkoztatás a maga tartalmi egészében tévedhetetlen. Ezért a Bibliát hitelesen magyarázni csak megfelelő tudományos felkészültséggel lehet, bár olvasása mindenki számára ajánlott.

    Isten számára nyilván nem mindegy, hogy a kinyilatkoztatás az évszázadok folyamán eltorzul-e, vagy épségben őrzik és adják tovább. Ezért maga gondoskodik arról, hogy súlyos félremagyarázások ne történhessenek. Az Egyházban tisztséget viselő személyeknek – függetlenül személyes hitüktől és erkölcsi állapotuktól – bizonyos körülmények között biztosítja, hogy a kinyilatkoztatás értelmezésénél egyszerűen ne tudjanak tévedni. Ugyanezen személyek más megnyilvánulásaikban persze ugyanannyira esendők és tévedésre képesek, mint bárki más hívő. A tévedhetetlenség ajándéka szintén hittitok.

    11. A dogmák.

    E görög szó eredetileg tanítást jelent. Szakkifejezésként olyan állításokat értünk ezalatt, amelyeket a történelem folyamán az Egyház mint tévedhetetlen és visszavonhatatlan igazságot terjesztett elő. Ezek vallása a hit lényegéhez tartozik, és aki szándékosan ellentétes véleményt képvisel, az ezzel kizárja önmagát az egységes hitet valló Egyházból. Minden dogma kötelező, nem lehet köztük válogatni „ez tetszik, amaz nem” alapon. Aki egyetlen dogmát is elutasít, arra – és csak arra!!! – mondja az Egyház, hogy „válogató”, görög eredetű szóval eretnek.

    Dogmáról két esetben beszélünk. Az egyik, amikor a katolikus Egyház püspökei összegyűlnek egyetemes zsinatra, és kifejezetten ezzel a szándékkal foglalnak írásba valamilyen hittételt, s terjesztik „hívés végett” az egész egyház elé. A másik eset: Péternek, az apostolok vezetőjének tisztét öröklő elöljáró, Róma püspöke, vagyis a pápa bizonyos megnyilatkozásai. A pápai tévedhetetlenség is csak bizonyos speciális esetekre vonatkozik, amit a teológusok egyértelműen körülhatároltak. Erre azt mondják, hogy a pápa ilyenkor „ex cathedra Petri”, azaz Péter székéből tanít. Az ex cathedra megnyilatkozás nagyon ritka: az elmúlt két évszázadban mindössze két esetben történt ilyen.

    Egy teológiai tanítás csak e két esetben kötelező erejű. Más megnyilatkozásokat, pl. enciklikákat is odafigyelve és engedelmesen kell fogadni, de ott a tévedhetetlenség nem szükségszerű. Általában „nagyon nem illik” a hívőnek vitába szállni egy-egy ilyen tanítással, de kellő teológiai indoklással megtehető.

    A zsinati megnyilatkozást és az ex cathedra kijelentést rendkívüli tanításnak nevezzük. Az ilyen ünnepélyes definíciókon kívül az Egyháznak van egy rendes, mindennapi tanítása is, és ha ez olyan, hogy a püspökök világszerte kétségkívül teljesen egységesen vélekednek az adott kérdésben, akkor szintén tévedhetetlennek mondjuk. Az viszont, hogy mennyire töretlen ez az egyetértés, végső soron csak egy egyetemes zsinaton dőlhet el, ilyenből pedig az elmúlt kétezer évben összesen 21 volt.

    12. Az erkölcs.

    Kereszténynek lenni nem csak tantételeket jelent, hanem valamilyen viselkedést is. Mint láttuk, a lényeg a feltétel nélküli szeretet. Az erkölcstan vagy morálteológia ennek gyakorlati megvalósítását írja le a különböző élethelyzetekre. Erkölcstani kérdésekben nem szoktak dogmák születni, mert alapvető dolgokat ritkán kérdőjeleznek meg, pl. azt, hogy szándékos emberölés súlyos bűnnek számít. Más vonatkozásban viszont nagyon is vitás problémák is adódnak, amiért az erkölcsteológia a keresztény tanítás egyik legkevésbé körvonalazott területe. Gyakran előfordul, hogy a többség által elfogadott véleményt egyúttal tévedhetetlennek is tartják, holott nem az. Kellő indokkal és megfelelő tisztelettel a katolikus hívő számára a teológiai alapú vitatkozás is megengedett, a véleményszabadság lehetősége adott.

    13. A protestantizmus.

    A fenti három pont a katolikus Egyházra vonatkozik. A protestánsok – így a reformátusok, evangélikusok, baptisták, anglikánok – tagadják a pápai hivatal létjogosultságát és a püspökök tévedhetetlenségét. Így egységes protestáns egyház nem létezik, bizonyos káosz uralkodik egy-egy felekezeten belül is, mert mindenki saját szája íze szerint magyarázhatja a Szentírást, ahogy jólesik. Így egy népszerűtlen elvet valló protestáns hívő könnyebb helyzetben van, mint egy katolikus, mert könnyen meggyőzheti magát bármiről, csak a Szentírást kell ügyesen forgatnia. Más szempontból nehezebb a helyzete, mert egységes tanítás híján egyszerűen nincs mivel vitába szállnia, így bizonyos előítéleteket és más tanításokat egyenként, személyenként kell cáfolnia és leépítenie.

    14. Milyen dogmák léteznek a homoszexualitásról?

    Ez egyszerű történeti avagy filológiai kérdés. A válasz is egyszerű: semmilyen. Sem egyetemes zsinat, sem ex cathedra pápai megnyilatkozás nem foglakozott a kérdéssel.

    15. Egységes-e a világ püspökeinek tanítása e kérdésben?

    Mint láttuk, erre végleges választ csak egyetemes zsinat adhatna. Sokak szerint a felelet: igen. Ezzel szemben az amerikai és a spanyol katolikus püspöki kar 1977-ben, ill. 1978-ban kiadott egy könyvet az emberi szexualitásról, amelyben erkölcsileg megengedhetőnek tartja a homoszexuális testi kapcsolatot – bizonyos esetekben. Tehát a tanításbeli egység nincs meg, így tévedhetetlenségről sem beszélhetünk ebben az esetben.

    16. Mi az Egyház hivatalos véleménye?

    A fentiekből következik, hogy „hivatalos” véleményről csak dogmák esetében beszélhetünk. Ennek hiányában célszerűbb a „többségi teológiai vélemény” kifejezés használata. Ez nagyjából arról szól, hogy a homoszexuális hajlam nem bűn, annak kiélése, a testi kapcsolat viszont igen, mivel nem születhet belőle új élet, s így nélkülözi a szexualitás egyik fontos funkcióját. A homoszexuálisok számára nem a megváltozást, hanem az önmegtartóztató életet ajánlják.

    17. Mit mond a Szentírás a homoszexualitásról?

    Látszólag több dolgot is, gyakorlatilag viszont semmit. Ennek oka nagyon fontos. A homoszexualitást mint gyakorlatot természetesen mindig is ismerték. Azt viszont, hogy a homoszexualitás nem szabadon választott életforma, hanem hajlam, tulajdonság, csupán a XIX. század második felében kezdték sejteni. Így anakronizmus volna a Bibliában útmutatást keresni a homoszexuális hajlamra vonatkozóan. Amikor mégis látszólag a homoszexualitásról esik szó, annak mindig speciális oka van. Nézzünk néhány jellemző szöveget!

    Mózes I. könyvének 19. fejezete szerint Szodoma és Gomorra városoknak el kellett pusztulniuk, lakóik erkölcstelen életmódja miatt. A szövegből egyértelmű, hogy erősen dívott köztük a homoszexualitás. A legtöbb magyarázó egyértelműen ezt hozza fel, mint a városok legsúlyosabb bűnét, a homoszexualitást pedig évszázadokon keresztül nevezték „szodomita perverziónak”. Részletes szövegmagyarázatra itt nincs lehetőség, de annyit mondhatunk, hogy az ókori Keleten az egyik legelemibb társas szabály a vendégjog volt, a szodomiták pedig a szöveg szerint ezt sértették meg. Alkalmasint homoszexuális zaklatás formájában, de csúsztatás, ha erre helyezzük a hangsúlyt. A homoszexualitás – a történet egészét nézve – csak részletkérdés. A városok pusztulásának oka e mondában az általános (!) erkölcsi züllés volt.

    Mózes III. könyvében (20,13) olvashatjuk a szigorú törvényt, hogy ha valaki férfival hál úgy, ahogy asszonnyal szoktak hálni, akkor halállal lakoljanak. E rész megértéséhez fontos a szövegkörnyezet és a háttér ismerete, amelynek leírásától itt el kell tekintenünk, csupán a végkövetkeztetést írhatjuk le: megfelelő kritikával olvasva kiderül, hogy ez sem általános érvényű tilalom a homoszexuális gyakorlatra vonatkozólag, és hozzátehetjük, hogy a korabeli zsidóság a szombati pihenőnap törvényének megszegését is halállal büntette. A mai keresztényre sok ószövetségi tilalom nem vonatkozik már, így például szabad disznóhúst is enni. Ez a szöveg tehát nem döntő.

    Az újszövetségnek két fontos szövegrésze van a témában. Mindkettő Pál apostoltól. A Rómaiakhoz írt levelében (1,26–27) a pogányok általános erkölcstelenségét ostorozza. Itt írja, hogy a férfiak elhagyták az asszonyokkal való természetes érintkezést, és egymással kezdtek „fajtalankodni”. Egyebek között ehhez annyit kell megjegyeznünk, hogy ahhoz, hogy valaki „elhagyja az asszonnyal történő érintkezést”, minimális követelmény, hogy korábban az asszonyokkal való érintkezés elmondható lett légyen róla.

    Azaz: e mondat sem a homoszexuálisokat, hanem maximum a biszexuálisokat kárhoztatja, de leginkább a jódolgukban unatkozó és szórakozásból „bemelegedő” heteroszexuálisokat. Aki mindig is saját neméhez vonzódott, az nem tud „elfordulni” a másik nemtől. Az első Korinthusi levélben egy nagy dörgedelemmel írja le, hogy az ilyen-olyan embereknek semmi közük Isten országához. E felsorolásban szerepel egy szó, amit hol fajtalannak, hol férfiszeplősítőnek, hol férfifertőztetőnek és egyéb változatos módokon fordítanak. A görög szó itt az „arszenokoitész”, ami „férfival fekvő”-t jelent. Ezt nehéz hűen fordítani, pláne értelmezni. Szó szerint értelmezve az is bűn lenne, ha egy férfi azért fekszik együtt egy másik férfival (csak fekszik, nem szeretkezik!), mert egy kétszemélyes sátruk van táborozáskor. Erről nyilván nincs szó. Ha viszont nem szó szerint kell értelmezni… Akkor megint tág lehetőségek vannak a magyarázatra. Az egyetlen, ami kizárt, az itt is az, hogy ez elvi állásfoglalás lenne a homoszexuális hajlamú ember életével kapcsolatban. Egyrészt azért, mert a Biblia nem szexológiai szaktanulmány, másrészt, amint már mondtuk, ebben az időben nem tudtak semmit a homoszexuális beállítottság létezéséről.

    18. Dávid és Jonathán.

    Találunk az ószövetségben egy említésre érdemes ellenpéldát is. Dávid király az egész zsidó hagyomány egyik legkiemelkedőbb alakja. Sámuel II. könyvének első fejezetében olvassuk, hogyan gyászolta meg barátját, Jonathánt, aki Saul király fia volt. A kutatók véleménye szerint e siratóének autentikus, szemben a neki tulajdonított zsoltárok java részével, ennek szerzője valóban maga Dávid. Itt mondja Jonathánról e mondatot: „Jobban szerettelek mindenkinél, igen, barátságod több volt nekem az asszonyok szerelménél”. E szemérmes fordítás szépséghibája, hogy az eredeti héber szövegben szó sincs barátságról, hanem egyértelműen a szerelem (nem is szeretet) szó szerepel. Márpedig e mondat mind a zsidó, mind a keresztény hagyománynak nemcsak hogy megtűrt eleme, de egyik gyöngyszemének utolsó előtti mondata. Eszerint a férfiszerelem mégsem lehet annyira kárhozatos, sőt, éppen a kommentáló megjegyzések hiányából arra következtethetünk, hogy – legalábbis a Kr.e. X. században – zsidó környezetben természetesnek vett valami volt.

    19. Tehát…?

    Összességében elmondhatjuk, hogy a keresztény ember legfőbb hivatása, hogy megvalósítsa saját életében a keresztény életeszményt. Ez nyilvánvalóan érinti a szexualitás területét is, mert pl. a jézusi szellemű házastársi szeretettel sem a házasságtörés, sem a promiszkuitás nem fér össze. Aki viszont önhibáján kívül – pszichésen – képtelen a házasságkötésre, annak szexualitását nyilván másképp kell megoldania. De megoldania kell, nem elfojtania. Mózes I. könyvében azt olvassuk, hogy „nem jó az embernek egyedül”, Pál pedig az önmegtartóztatást természetfölötti adománynak tekinti. Tehát kötelezővé nem tehető sem hetero-, sem homoszexuális ember számára. Utóbbi részére a megfelelő mód, ha törekszik egy házassághoz hasonló jellegű monogám kapcsolat kialakítására, amelyben a testi kapcsolatot sem kell bűnnek tartania. A monogámiára való képesség nem a heteroszexuálisok kiváltsága, hiszen ellenkező esetben a homoszexualitást annak kellene tartanunk, ami valójában nem: személyiségzavarnak.

    A kereszténységre mindenki meghívást kapott. Szexuális beállítottságtól függetlenül. Mint írtuk, Isten nem despota, aki lesi, hol büntetheti meg az embert, hanem szerető Atya, s a kereszténység lényege nem parancsok betartása, hanem a szeretet minden körülmények között. Egy ökumenikus keresztény ének szövege mindössze ennyiből áll: „Ubi caritas et amor, Deus ibi est”. Ennek szó szerinti fordítása így hangzik: ahol szeretet és szerelem – Isten ott van. Történetesen akkor is, ha a szerelmesek azonos neműek. A bűn: ha valaki ellenáll a szeretet parancsának. Aki azt mondja, hogy valódi, elkötelezett szeretet kinyilvánításával, megélésével Isten elleni vétket lehet elkövetnie – az a kereszténységnek csupán a lényegét nem értette meg.

    Birtalan Balázs

    Bővebben lásd a szerző Halállal lakoljanak? – A homoszexuális ember és a kereszténység c. könyvében: Cartafilus Kiadó, Budapest, 1997.




    * Megjegyzés: Elvileg elképzelhető lenne az a lelkigondozói válasz is, miszerint „Fogadd el magad homoszexuálisként, de ne élj szexuális életet!”, azonban Pál az önmegtartóztatást természetfölötti adománynak tekinti (l. a 19. pontot és az 1Kor 7,7-et), úgyhogy ez nem tekinthető mindenki számára adott lehetőségnek. – a honlapszerk. vissza


    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…