Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Kereszténység és homoszexualitás  >  Melegként élni az egyházban  >  I. Egyháztörténet, társadalomtudományok  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    Kereszténység és homoszexualitás


    In: Tóth László (szerk.): A homoszexualitásról (Budapest, T-Twins, 1994.), 326–332. o.
    A kereszténységre jellemző nézetek és szertartások összességét, azt a vallási tradíciót, amely a názáreti Jézus Krisztus (i. e. kb. 3. – i. sz. 33.) életén és tanításain nyugszik, abban a formában fogadta el a keresztény egyház, ahogyan az a római birodalom idején kialakult. Minthogy ez a konszolidáció fokozatosan és kevéssé látható módon ment végbe, nehéz megállapítani, hogy az egyház és ideológiája mikor kristályosodott ki. Annyi azonban tény, hogy i. sz. 200-ra a keresztény egyház kánoninak, azaz isteni eredetűnek ismerte el az Újtestamentumot alkotó könyvek gyűjteményét. Némi habozás után átvette a zsidó vallásból és isteni eredetűnek fogadta el a keresztények által Ótestamentumnak nevezett zsidó bibliát is. Ettől fogva a keresztény doktrínákat az egyház atyjaiként vagy patrisztikus írókként ismert értelmiségiek dolgozták ki, olyan személyiségek, mint Origenész, Clemens Alexandrinus és Tertullianus.

    Ezek a teológusok foglalták egységes doktrínába a Biblia gyakran ellentmondásos és homályos megállapításait a szexualitásról és a homoszexualitásról. Bár szövegmagyarázatukat a Bibliára alapozták, óhatatlanul hatással voltak rájuk koruk filozófiai és vallási irányzatai, különösen a görög sztoicizmus és újplatonizmus, valamint az olyan misztériumkultuszok, mint a manichenizmus és a gnoszticizmus. Az értelmezők nem mindenben értettek egyet a krisztusi üzenetet illetően, így egymással szemben álló keresztény csoportok jöttek létre. E csoportok többsége azonban idővel megszűnt. Ugyanakkor mindmáig vannak nézetkülönbségek az olyan, szexualitással összefüggő kérdésekben, mint vallás, cölibátus stb., egyfelől a római katolikusok és másfelől a kereszténység különféle keleti ágazatainak hívei között. Ez utóbbiak a kereszténység kezdeteiig nyúlnak vissza, és közéjük tartoznak a kopt, a nesztoriánus és a különböző ortodox egyházak. Többségűk a gyakorlatban nagyobb toleranciát tanúsított a homoszexualitással szemben, mint a római katolikus egyház és az abból kivált protestáns irányzatok.

    Szent Ágoston. A Nyugaton uralkodó keresztény felfogást talán ágostoni felfogásnak nevezhetjük, amely végső soron a cölibátust kívánatosabbnak tekintette, mint a házasságot, és csak a házasságon belüli, a gyermeknemzés célját szolgáló szexuális tevékenységet helyeselte. Szent Ágoston (430-ban hunyt el), az ókori világ egyik nagy tudósa klasszikus tanulmányokat végzett, majd a szigorú és puritán manichenizmus hívévé szegődött. Úgy gondolta, hogy ez a vallás jobban megfelel újplatonikus és sztoikus eszményeinek, mint édesanyja kereszténysége. A zoroasztrizmusból sokat merítő manicheista hit szerint különösen kárhozatos volt a gyermeknemzéshez vezető nemi közösülés, mert eredménye a lélek testbe zárása, s így állandósítja a jó és a rossz körforgását.

    Ágoston mintegy 11 évig volt a manicheus vallás híve, de soha nem jutott el odáig, hogy a kiválasztottak közé kerüljön, részint azért, mert képtelen volt fékezni szexuális vágyait. Szeretőt tartott, gyermeke született, és saját elmondása szerint úgy próbálta leküzdeni kéjvágyát, hogy mindennap így imádkozott: „Adj nekem önmegtartóztatást és mértékletességet, de ne add már ma.” Látván, hogy képtelen lemondani a nemi érintkezésről, Ágoston végül is arra a következtetésre jutott, hogy egyedül a házasság segítségével tudja korlátok közé szorítani nemi vágyát, Szeretőjét és fiát elűzte házából, eljegyzett egy fiatal lányt, aki még túl fiatal volt a házassághoz (valószínűleg 12 éven aluli lehetett), és azt tervezte, hogy később házasságot köt vele. A szexualitásról azonban nem tudott lemondani. Prostituáltakhoz járt, hite megrendült és válságba került, és egy idő múltán megtért a keresztény valláshoz.

    Csodák csodájára azt tapasztalta, hogy fékezni tudja szexuális vágyait, és már egy feleséget sem kíván magának. Mihelyt úrrá lett saját „kéjvágyán”, Ágoston a coitus ellenzőjévé vált. Azt írta, hogy „a férfiúi gondolkodást semmi sem alacsonyítja le annyira, mint egy nő ölelgetése és a testek egyesülése, ami nélkül valakinek nem lehet felesége”. Az érzékiség vagy a kéjvágy az, ami miatt a nemi szervek elvesztik ártatlanságukat, és az akarat már nem képes ellenőrizni ezeket. Ágoston elfogadta a Bibliából, hogy a keresztény Isten sokasodásra és szaporodásra szólította fel az embereket, s ezért meg kell tűrni a gyermeknemzést, de az aktusnak kéjvágytól mentesnek kell lennie. Mint rámutatott: „Nem ítélhetjük el a házasságot azért, mert a kéjvágy rossz, mint ahogyan a kéjvágyat sem kell dicsőíteni azért, mert a házasság jó.”

    A kéjvággyal járó coitus csak a házasságban válhat kötelezettséggé, de még ekkor is csak ha a nemzés célját szolgálja az aktus. Ágoston szerint a szexualitástól való tartózkodás a legfőbb jó, a házasság a második a sorban, feltéve, hogy a házasságon belüli szexualitás célja a gyermeknemzés. A szexualitás minden egyéb formáját bűnösnek találta, beleértve azt a házasságon belüli coitust is, amely nem a megfelelő testhelyzetben (a nő a hátán fekszik, és szembenéz a férfival) történik, vagy amikor a házastársak nem helyénvaló módon (pénisz a vaginában) használják testüket.

    Szent Ágoston nézeteit tette magáévá a Rómában székelő nyugati egyház. Az ágostoni felfogás valójában semmivel sem volt ellenségesebb a homoszexualitással, mint a nem gyermeknemzési célt szolgáló szexualitás bármely egyéb formájával szemben, A korai egyházatyák általában nem foglalkoztak bővebben a homoszexualitással, és csak szórványosan utaltak a jelenségre. Ha mégis megtették, e korai teológusok nem hagytak kétséget afelől, hogy alapvetően elutasítják és a házasságtöréshez fogható bűnnek tartják a homoszexuális tevékenységet. A keleti ortodox egyházak viszont valamivel kevésbé szigorúan kezelték, és a paráználkodással egy megítélés alá vették.

    A középkori egyház. Az ágostoni nézeteket a 13. században módosította Aquinói Szent Tamás, aki úgy vélte, hogy a homoszexuális tevékenység, bár hasonló más, kéjvágyból elkövetett bűnökhöz, súlyosabb azoknál, mert a természet rendjét is sérti. Eszerint a természet ellen elkövetett bűnök a súlyosságuk szerinti sorrendben a következők voltak: (1) maszturbáció, (2) természetellenes testhelyzetben végzett nemi közösülés, (3) hasonneművel történő közösülés (homoszexualitás és leszbikusság) és (4) nemi érintkezés nem emberekkel (állatokkal való fajtalankodás). Aquinói Szent Tamás hajlandó volt elismerni, hogy az ilyen bűnös cselekmények látszólag kevésbé súlyosak, mint a házasságtörés, a nemi erőszak vagy a csábítás, tehát mint azok a szexuális tevékenységek, amelyek ártanak másoknak, de úgy érvelt, hogy mivel Isten állapította meg a természet rendjét, és mivel e tevékenységek ellentétesek azzal, a homoszexuális bűnök Istent sértik, és ezért súlyosabbak.

    E teológiai nézetek közvetítése a hívők felé nem volt könnyű, és nem is volt mindig következetes. A korai egyház szentbeszédekre, erkölcsi prédikációkra és példázatokra épített, de nem tudta eldönteni, hogy mivel lehet inkább rávenni az embereket az egyházi hitrendszer követésére: a mennyországban elnyerhető jutalmat vagy a pokolbeli büntetéseket domborítsa ki. A középkorban mind a két megközelítést alkalmazták különböző időszakokban és különböző csoportok.

    A szexualitás a 14. századig egyházi ellenőrzés alatt állt, a korabeli egyházi tanítások és törvények tehát sokat segítenek az akkori attitűdök megértésében. Az egyik legfontosabb támpont a korai középkori egyház penitenciális irodalma. A penitencia eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a bűnös bűnbocsánatot nyerjen Istentől a nyílt gyónás révén. A penitencia korai hívei nagyon fontosnak tartották a szexuális tisztaságot, és a szexuális szabályok megsértését ugyanolyan bűnként kezelték, mint a bálványimádást (pogányság) és az emberölést. A nyilvános penitenciát végül felváltotta a nem nyilvános penitencia és gyónás, amit a gyónásokat hallgató papok útmutatására szánt kézikönyvek vagy penitenciális előírások szabályoztak. A korai kézikönyvek többsége a paráznaság kategóriájába sorolta a homoszexuális és leszbikus tevékenységeket. A későbbiek egyenlőségjelet tettek az ilyen tevékenységek és a házasságtörés közé, bár egyes írók kiemelték, hogy különbség van az interfemorális és anális érintkezés, és a felláció vagy orális-genitális érintkezés között, Az anális érintkezést tekintették a legsúlyosabb bűnnek. A különböző penitenciális előírások azonban sokféleképpen kezelték a szexuális tevékenységeket, és ez a sokféleség mérhetetlen dühöt váltott ki a homofób Damianusból (1007-1072), aki Liber Gomorrhianus című értekezésében a pokolba kívánta a homoszexualitással szemben tanúsított egyházi toleranciát. Damianus sürgette IX. Leó pápát, hogy szigorítsa a penitenciális szabályokat, és hogy tegyen valamit a papok és mások körében elharapózó homoszexualitás ellen. A pápa méltányolta Damianus odaadó munkáját, de hangsúlyozta, hogy pápaként egyszerre kell igazságosnak és könyörületesnek lennie. Damianus értekezése azonban a homoszexualitással szembeni ellenségesség erősödésének kezdetét jelezte, ami időben egybeesett az egyház hatalmának növekedésével is.

    A homoszexualitással szembeni szigorúbb fellépést segítette elő a kánonjog fejlődése. A legkorábbi gyűjtemények közé tartozott a Decretum a wormsi Burchard (1000-1025), Damianus egyik kortársa tollából, majd a Chartres-i Ivo (1091-1116) következett a sorban, aki még átfogóbb gyűjteményt állított össze, mint Burchard. Mindkét gyűjtemény számos, a szodómiát, az állatokkal való fajtalankodást, a fellációt, a pederasztiát és a leszbianizmust elítélő kánont tartalmaz. Ezekre az úttörő erőfeszítésekre épült a jogász Gratianus munkássága, aki 1140 táján fejezte be a Diszharmonikus egyházi jogszabályok harmóniája című művét. E munka forradalmasította és elsőként rendszerezte a kánonjogot. Ivo és Burchard korábbi erőfeszítései ellenére Gratianus viszonylag kevés figyelmet szentelt a homoszexualitásnak, bár azt azért leszögezte, hogy az efféle tevékenységek sokkal förtelmesebbek, mint a házasságtörés vagy a fajtalankodás. A 12. század végére azonban Damianus ellenséges beállítottsága már behatolt a törvénykönyvekbe és a teológiai írásokba.

    A szexuális magatartásra vonatkozó egyházi szabályoktól való eltérés mindinkább egyet jelentett az elfogadott egyházi doktrínák megsértésével. Ez azt is jelentette, hogy a homoszexuálisokat eretneknek lehetett tekinteni. A szodómia minősült a legförtelmesebb, még a vérfertőzésnél is rosszabb szexuális bűncselekménynek, amelyért, ahogy a polgári jog kezdte felváltani a kánonjogot, akár halálbüntetést is ki lehetett róni. Különösen azokban a városokban érvényesült ez a tendencia, ahol az eretnekségről szóló egyházi tanítás alapján, a homoszexualitást Isten haragját kiváltó dolognak minősítették. Ez a fajta félelem a homoszexualitástól különösen a 14. században volt általános, amikor a Fekete Halál nyomán a homoszexuálisok egy része különösen kegyetlen büntetéseket szenvedett el. A homoszexualitással szembeni ellenségességben a polgári jog sokszor messze felülmúlta a kánonjogot, noha a polgári jog gyakran vallási okokkal indokolta rendelkezéseit.

    Protestantizmus. A szexualitás feletti világi ellenőrzés kiterjedését felgyorsította a protestantizmus 16. századi kialakulása. A protestánsok ugyanolyan ellenségesek voltak a homoszexualitással szemben, mint a katolikus egyház. Luther Márton például kijelentette, hogy a homoszexualitás az ördögtől származik, és ennek megfelelően kell kezelni. Kálvin János nem volt ugyan ennyire ellenséges, de hangsúlyozta, hogy a homoszexualitás bűn a természet ellen.

    A 16. században a szexuális szabadosság, így a szodómia miatti vádaskodás a protestáns-katolikus vita részévé váltak. A katolikusok pederasztiával vádolták Kálvint, ám a vád teljesen megalapozatlannak bizonyult. Kálvin helyettese, Théodore de Béze esetében azonban valószínűleg nem volt alaptalan az egyik Audebert-rel létesített viszonyról szállongó szóbeszéd. A protestáns írók sem maradtak adósak. Többször is a szexuális romlottság bűnével vádolták a pápaságot. Egy kissé meglepő, hogy VIII. Henrik emberei nem sok, homoszexuális magatartásra valló bizonyítékot találtak az angliai kolostorok feloszlatásához vezető vizsgálatok során. 1730-1731-ben nagy hajtóvadászat indult Hollandiában a szodomiták ellen, és az ezt kísérő propaganda felélesztette a régi vádakat a római katolicizmussal szemben. A katolikus országokban pedig a jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatását szodómiáról szóló vádaskodások előzték meg.

    Az anglikán írók közül Jeremy Taylor (1613-1667) foglalkozott a legbővebben szexuális kérdésekkel, aki a homoszexuális magatartást semmivel sem tekintette rosszabbnak bármely más szexuális bűnnél. Taylor hangoztatta, hogy minden esetben figyelembe kell venni az aktus indítékait, módját és következményeit; Szent Ágoston óta ez volt talán az első áttörés a nyugati keresztény felfogásban. Az angol polgári jogban, sajnos, nem tükröződött ez a tolerancia, márpedig az idő tájt a polgári jog uralkodott.

    Újkori fejlemények. A 19. századi Angliában az egyházon belüli, erősen esztétizáló anglikán-katolikus mozgalom sok homoszexuális hívőt vonzott. A hivatalos egyházi felfogás azonban csak a 20. században változott érdemben, amikor a második világháború utáni időszakban több egyház, élükön a kvékerekkel, az anglikánokkal és az unitáriusokkal, módosította homoszexualitással kapcsolatos álláspontját. Példájukat követte a protestáns egyházak jó része az Egyesült Államokban és másutt. Hasonló változások zajlottak a zsidó vallás egyes területein, különösen a reformpárti zsidók és még inkább a konzervatív zsidók körében.

    Az evangélikus és fundamentalista protestánsok korábbi álláspontjukhoz való ragaszkodását ellensúlyozandó létrejött a Metropolitan Community Church, hangsúlyozván, hogy a Biblia szerint a homoszexualitás nem kárhozatos dolog. Még az álláspontjukat hivatalosan nem módosító egyházakon belül is alakultak homoszexuális csoportok és szervezetek, például a Méltóság, amit a katolikus egyház sok eleme támogat. Egyes vallási orientációjú szervezeteket, például az Affirmation (meleg mormonok) nevű csoportosulást azonban továbbra is kirekesztik az egyházak, amikhez csatlakozni szeretnének.

    Következtetések. A keresztény vallások hagyományosan ellenségesek nemcsak a homoszexualitással, de általában a szexualitással szemben is. Ezek intézményei uralkodtak a homoszexualitással kapcsolatos nézetek kialakulásakor, amik nem annyira a Bibliából vagy a kereszténységből következtek, hanem inkább a kereszténység kialakulásakor létező szellemi áramlatokat tükrözték. Ezeket a szexualitásról és homoszexualitásról szóló idegen nézeteket a teológusok és kánonjogászok foglalták a keresztény tanításokba, akik azután egy hitrendszert építettek fel rájuk. Ezt a hitrendszert az egyház közvetítette a szélesebb nyilvánossághoz. Az egyházak csak akkor képesek újragondolni a szexualitásról és homoszexualitásról alkotott nézeteiket és fogalmaikat, amikor ezeket az idegen nézeteket hatásos kihívások érik, ahogy ez az elmúlt évtizedekben történt, de még mindig sok a tennivaló.


    IRODALOM


    James Brundage: Law, Sex, and Christian Society in Medieval Europe, Chicago: University of Chicago Press, 1988.

    Vern L. Bullough: Sexual Variance in Society and History, Chicago: University of Chicago Press, 1976.

    Vern L. Bullough and James Brundage (eds.): Sexual Practices and the Medieval Church, Buffalo: Prometheus Books, 1982.


    Vern L. Bullough


    Kapcsolódó anyagok:


    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…