Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Teázó  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    Gyökössy Endre:
    Magunkról magunknak

    Részletek
    Ha valakinek 100 egységnyi pszichikus energiája van, s abból 50 egység szükséges ahhoz, hogy titkát rejtegesse, magába fojtsa, a felfedezéstől való félelmét is leplezze, a megmaradó 50 egység már nem elég arra, hogy úgy végezze munkáját, mint addig. Fáradékonnyá, szétszórttá válik, sőt védtelenebbé a testi fertőzésekkel szemben is. Valamiféle lappangó betegsége is fellobbanhat.

    * * *

    A mélylélektan arra a következtetésre jutott, hogy pszichikus energiáinknak csak 20-40%-át használjuk fel egy hosszú életen át, a többit még (vagy már?) nem tudjuk bevetni, ezért kárba vész.

    * * *

    Akár ésszerűtlen, akár ésszerű a félelmünk, így szól hozzánk az Ige: Ne féljetek! Ez vagy ehhez hasonló biztatás 365 helyen található a Bibliában (megszámolta valaki).

    * * *

    […] lehet kegyesen is kegyetlenkedni és bibliai idézetekbe a mérget csomagolni […]

    * * *

    Amikor ítélünk vagy véleményt alkotunk, nagy részben saját tudatalatti és tudattalan tartalmainkat vetítjük ki a másik emberre, sokszor felnagyítva, mintegy vetítővászonra. Ha a lelki szemüvegünk piszkos, azon keresztül a tiszta is piszkosnak látszik. (És mikor vagyunk mi belül tiszták?)

    „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt 7,1) Jézus félreérthetetlenül inti követőit, hogy ne ítélkezzenek. Gondoljunk a szálka és gerenda hasonlatára, a gonosz szolga példázatára, vagy a búza és a konkolyéra, amelyben leleplezi gyomláló, irtó, lelkes lelketlenségünket.

    Ugyanerre figyelmeztet Pál apostol is: „nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, te ítélkező!” Ezzel a megokolással közel két évezreddel megelőzte Pál a mélylélektant. Amit ő két sorban tömörít, az a projekció, a kivetítés lényege.

    Lélektani kísérletek bebizonyították, hogy ítéleteink inkább ránk jellemzőek, mint arra, akiről alkottuk azokat. A psziché egyik önvédelmi tevékenysége ez: úgy könnyít magán, hogy másra vetíti rá, ami benne van, szinte „rálátja” – Látom a szemében! – mondja. […]

    Amikor pl. szörnyülködve ítélkezik a prűd, álszemérmes erkölcscsősz, a saját elnyomott szexualitását vetíti ki. „A Másik emberben mindig azt gyűlöljük legjobban, ami valójában a saját, fel nem fedezett, feldolgozatlan negatív tulajdonságunk. […]” (Bodrog M.)

    * * *

    Kételkedők pedig mindig vannak, különösen akkor, ha valamit nagyon kell hinni. A középkorban azonban életveszélyt jelenthetett egyetlen elejtett mondat, s a legkisebb eltérés is a szigorú dogmáktól. Vallási kételyeiket tehát görcsösen elnyomták az emberek. Ám azok időnkét kitörtek a tudatalatti pincebörtönökből. Az addig elnyomott boszorkány- és eretnekkomplexusok pedig rávetültek egy-egy különc módon a szokásostól eltérően viselkedő – vagy gondolkodni merő – emberre, aki ilyen módon máris eretnek, boszorkány, fajtalankodó, fekete mágiát űző, ördöggel cimboráló lett. És ezeket el kellett égetni!

    A máglyák tömegén újra és újra a kor kételkedő, tisztátalan és tisztázatlan tudatalattija égett. Egyébként a fanatizmus mindig az elfojtott kétségek jele (C. G. Jung). Szerinte a máglyagyújtógatók saját „ördögeiket és boszorkányaikat” kísérelték meg elégetni.

    Ahol azonban megvan a többszínűség lehetősége, a gondolat szabadsága, az élet tisztelete, az emberség méltósága, ott nem rombolnak-pusztítanak a psziché tartalmai, hanem a tudatban feloldódnak, olyanformán, mint Pál életében. Aki ezt így írta le: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” […]

    Micsoda fogalmazás, kétezer évvel ezelőttről: „Krisztusban tehát nincs többé sem zsidó, sem görög, nincs sem szolga, sem szabad, nincs sem férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)

    Természetesen van sajátos igehirdetői projekció is. Szószéken vagy kis csoport-összejöveteleken laikus vagy lelkész igehirdetők által történő kivetítés.

    * * *

    A legmélyebb örömöt adó érzés, amit életünk végére elértünk, az lehet, hogy olyanná váltunk, amilyennek Teremtőnk elgondolt, azaz emberré. A legnagyobb szomorúság viszont az, ha nem lettünk azzá, akivé lehettünk volna. Ezért van olyan sok depressziós öregember, aki nem tudja pontosan, hogy mi a baja, de homályosan érzi: tévedés volt az egész élete. Valóban az, mert a testéhez-lelkéhez tapadt szerep miatt nem tudta megélni önmagát, nem az lett, aki lehetett volna.

    * * *

    A törvényből lett közvélemény így hangzott: az ember van a szombatért és ezért szombaton gyógyítani sem szabad. Jézus kimondta: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.” (Mk 2,27)

    * * *

    Törekedjünk arra, hogy megismerjük a bennünk lakó, árnyékálarcos sötét felebarátunkat, akit Pál saját magában olyan őszintén leleplezett; merjük elmondani, kimondani: én meg én vagyok ez. Tulajdonképpen egyszerű vele szembesülnünk, csak éppen össze kell (kellene) olykor írnunk barátaink, rokonaink, ismerőseink, gyermekeink számunkra legellenszenvesebb tulajdonságait: nos, olyanok vagyunk – belülről.

    * * *

    Mit tehetünk mi?

    Semmiképpen se tegyünk úgy, mintha nem volna, nem élne bennünk ez a mi sötét „barátunk”. Minél inkább befalazzuk magunkba, mintha nem is volna, nem is élne bennünk, annál rombolóbb erővel törhet elő, másoknak is, magunknak is döbbenetet, sőt olykor rémületet okozva. Ha gyűlöljük, azzal csak táplálhatjuk. Hogy is mondja János! „Aki pedig gyűlöli testvérét, az a sötétségben van és a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította a szemét.” (Jn 2,11)

    A „testvér” ebben az igében saját árnyékszemélyiségünkre, sötét felebarátunkra is vonatkozik a mélylélektan értelmezése szerint. Jézus előbb megismerte, majd elfogadta, sőt befogadta a bűnösöket, és nem tiltotta el magától azokat. Nem is átkozta ki őket. A homo christianus, Jézus mai tanítványa is csak azt teheti, amit Jézus.

    * * *

    Sok férfi valami különös, napjainkban nem időszerű pszichológiai sugallat kényszerítése alatt él. Úgy érzi, meg kell játszania az erős férfi szerepét, ezért női pólusát nem meri megélni.

    * * *

    Mi a magunk módján akarjuk boldogítani a másik embert. Ahelyett, hogy az ő állapotára, szükségére figyelnénk, veleérző szeretettel.

    * * *

    Mélyen igaza van D. Bonhoeffernek: „Sokkal könnyebb valami emberi parancsot vakon teljesíteni, mint teljes szabadsággal vállalni a döntés lelkiismereti felelősségét.”

    * * *

    Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni: aki önmagával meghasonlik, aki megveti, gyűlöli önmagát és saját árnyékszemélyiségével nem tud mit kezdeni, az aligha viszonyul jobban máshoz, másokhoz, mint önmagához.

    * * *

    De tudjuk-e úgy és annyira szeretni, hogy Frankl, de legfőképpen az Ige tanácsára el tudjuk neki mondani hittel és hitelesen, hogy nemcsak Isten egy, hanem ő is egyedi, hogy léte egyetlen a kozmoszban és egyszeri az eonokban, s ha még egypetéjű iker volna is: más, mint az ikertestvére. Akárhány milliárd ember él a földön, ő egyedi módon és egyedülállóan egyetlen. Más emberrel pótolható talán, de ki nem cserélhető. Hogy ő az élet speciális kis csodája, s ő valóban nem semmi a semmiben, hanem olyan valaki, akiért az Isten egyszülött fiát adta. S ha most is űr van benne, az az űr „Isten-formájú” és az Isten számára van fenntartva.

    […] Egyszer baráti társaság volt nálam; egyik férfi tagja elég korán búcsúzkodni kezdett azzal a megokolással, hogy ő muzsikus és a koncertre időben oda kell érnie. Mivel ritka, különös fúvós hangszeren játszott, s valamiféle klasszikus műről volt szó, évődve megkérdeztem, egyáltalán van-e fújnivalója abban a műben. Igen komolyan azt válaszolta: „Van. Hat taktus.” Jóval később tudtam meg, hogy valakire, akinek ezt elmondtam, milyen mély benyomást tett ez a válasz. Éppen élete mélypontján élt akkor, és az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott, mert úgy érezte, nincs többé értelme az életének. Beszélgetésünk után úgy ment haza – mondta el később –, hogy hat taktus azért neki is akadhat.

    Aki csak ennyit is megért, már értelmet kaphat az élete. Ám ha azt is megérti, hogy ezért a „hat taktusért” felelős, és az számonkéretik, mint a bibliai tálentumok, akkor kiteljesedhet élete értelme: egyedi ember vagyok, egyedi feladattal, egyedi felelősséggel […].

    * * *

    A nagy parancsolat második felét így mondta el Jézus: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Nem azt mondta: Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek, szeresd felebarátodat, mint önmagadat, én pedig azt mondom, jobban szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Nem így mondta!



    Gyökössy Endre: Magunkról magunknak (7., bővített kiadás), Budapest, A Magyarországi Református Egyház Kálvin Kiadója, 1992.


    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…