Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Kereszténység és homoszexualitás  >  Melegként élni az egyházban  >  II. Sorsok és utak  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    GunnyDing önéletírása

    Amit tudni akarsz rólam*
    * de sosem merted megkérdezni

    (Forrás)

    Többen kétségbe vonták már a website-on lévő kijelentések hitelességét pusztán amiatt, hogy nincsenek életrajzi adatok a honlapszerkesztőről (rólam). Szándékosan döntöttem úgy, hogy nem teszek föl semmi személyes információt, mivel az üzenetem Krisztusé és nem az enyém, és nem akartam csupán a rám vonatkozó információk miatt látogatókat nyerni vagy veszíteni. Sokszor aszerint ítéljük meg az üzenetet, hogy szimpatikus-e a hordozója, és abban bíztam, így el tudom kerülni ennek az emberi gyarlóságnak a csapdáját. Azonban azzal fenyegettek, hogy „álszerény” vagyok és „kultikus titokban tartom” azon szándékomat, hogy csak a Szentírásból való ismeretet adjak át és magamról semmit, úgyhogy végül nagy nehezen felraktam ezt a személyes részt.

    Új-Mexikóban nőttem fel egy fogász (Apu) és egy könyvelőből lett hivatásos ápolónő (Anyu) fiaként. Az orvosi egyetemet előkészítő tanulmányokba fogtam, azzal a szándékkal, hogy sebész leszek. A Krisztus Tanítványai egyházban nevelkedtem, ahol aktívan részt vettem ifjúsági programokban, kórusban, sőt a vasárnapi ifjúsági alkalmakon istentiszteleti szolgálatot is vállaltam. Tanulmányaimat a Szentháromság Egyetemen és az Új-mexikói Állami Egyetemen folytattam. Egyetemi pályafutásom során, amikor két diplomáért is küzdöttem, biológiából és kémiából, a nővérem kis híján meghalt. Amint figyeltem, hogy küzdenek az életéért az orvosok és nővérek a sürgősségi osztályon (végül sikerrel), tanúja voltam, amint 12 más beteget elvesztettek 36 óra leforgása alatt. Az érzelmi stressz és feszültség, ami jól látszott minden egyes orvos arcán, ráébresztett, hogy nem akarok az az ember lenni, akinek a család tudtára kell adnia, hogy a szerettük elhunyt. Ezután csak a kémiai tanulmányaimra koncentráltam, és fölvettem egy filozófiai mellékszakot.

    A diploma megszerzése után csatlakoztam az Amerikai Haditengerészethez, mint az atommeghajtás-programért felelős tiszt. Itt kitanultam a nukleáris erőművek kezelésének minden csínját-bínját tenger alatti és felszíni hajókhoz egyaránt. Egészen idáig hatékonyan elnyomtam a nemiségemet. Középiskolai tanulmányaim folyamán végig lekötött a Key Club („Kulcs Klub”), a kórus és a népszerűségre való törekvés, ami minden tizenévest foglalkoztat. A főiskolában a tanulmányaimmal és a barátaimmal voltam elfoglalva. Jártam időnként nőkkel, mivel ez volt az elvárt viselkedés, de sose éreztem irántuk szexuális vonzalmat, és amint telt-múlt az idő, rájöttem, hogy több energiámba kerül, ha színlelem a vonzalmat, mint ha nincs is bennem semmiféle érdeklődés. Női és férfi barátom is sok volt, de egyikükkel sem voltam meghitt kapcsolatban. A Haditengerészetnél, a kialakult baráti támogató csoportomtól messze, kezdtem nagyon elszigeteltnek és magányosnak érezni magam.

    Mi, atomosok, mindnyájan eléggé elszigeteltnek éreztük magunkat. Nem túl elnéző a Haditengerészetnek ez a részlege. Azt várják el, hogy gyakorlatilag tökéletesek legyünk, és a legtöbben, ha nem mindenki, intenzív stresszt él át és önértékelési kétségeik vannak. Némelyik szerencsés tengerésznek és tisztnek volt felesége vagy barátnője (esetleg barátja, ha jól titkolta), akitől támogatást remélhettek (gyengéd, megnyugtató szeretetet), ami lehetővé tette számukra a stressz elviselését. Mások sokat ittak, és sok egyéjszakás kalandjuk volt nőkkel, hogy enyhítsék valamelyest a stresszüket és kapcsolatba lépjenek egy másik emberrel, még ha csak egy éjszakára is. Nekem egyikben sem volt részem. Én nem fogadtam el egészen a nemi irányultságomat, és teljesen tisztában voltam vele, hogy a homoszexualitást összeférhetetlennek tekintik a katonai szolgálattal.

    Tisztként úgy éreztem, az én dolgom, hogy példával járjak elöl, így nem engedtem meg magamnak, hogy áthágjam a szabályokat és felfedezzem a nemiségemet. Ez jókora depressziót okozott és fokozta a stresszt. Az ivás egyre inkább nélkülözhetetlenné vált, az alkohol ugyebár depresszáns, úgyhogy mindez a legkevésbé sem volt hatékony megoldás a problémára.

    Számtalanszor kiáltottam Istenhez, hogy meggyógyítson, hogy elvegye tőlem ezt a keresztet, hogy megszabadítson ettől a perverziótól, stb., stb., stb. Minél inkább küzdöttem a nemiségem ellen, annál mérgesebb lettem Istenre, és annál messzebb sodródtunk egymástól. Ami valaha csodálatosan tápláló kapcsolat volt, az mostanra bűntudattal terhelt, haragos szembenállásba torkollt. Miután egy ideig tűrtem ezt a poklot, végül úgy döntöttem, engedek egy kicsit a kíváncsiságomnak, s mivel továbbra sem engedhettem meg magamnak, hogy ténylegesen megszegjem a katonai szabályokat, némi pornográf anyagot vettem magamnak. Ez egyfelől a lehető legfelszabadítóbb élmény volt, másfelől a lehető legrémítőbb. Felszabadító volt valóságosan látnom, amint mások épp olyan dolgokat tesznek, amire én korábban csak gondoltam, és így valóságosan felismernem, hogy nem vagyok egyedül ezen a világon. De rémítő is volt, mert megerősítette a legrosszabb félelmeimet, hogy meleg vagyok.

    Azon az úton haladtam tovább, amiről úgy gondoltam, két rossz közül a kisebbik, hogy legalább nem bocsátkoztam ténylegesen nemi kapcsolatba, amit a katonaság illegálisnak tekintett, hanem csak néztem azokat. Ez nyilván nem mehetett így a végtelenségig. A sima barna papírba csomagolt videóimat egyszer a szomszédomnak kézbesítették. Ő nyomban átadta az anyagot a helyi Tengerészparancsnokságnak, és a pályafutásomnak rövid időn belül vége szakadt. Hozzá kell tennem, érdemeim elismerésével szereltek le.

    Gondolhatjátok, milyen mérges voltam ekkor Istenre: nemcsak örök kárhozatra szánt ocsmányságnak teremtett, hanem még a munkámat is elvesztettem amiatt, hogy ilyennek alkotott. Mondanom se kell, csupa öröm volt a fogadtatásom. Anyám nem tudta az igazat, miért szereltek le, de nagyon csalódottnak tűnt immár munkanélküli fiában. Egyre mélyebbre süllyedtem az ivásban és a pornóhasználatban. Végül a rajtam egészen eluralkodott sírás és zokogás közepette Istenhez fordultam, és azt mondtam, ha már úgyis elítél majd, legalább engedje meg annak az esélyét, hogy erre az életre társat találjak.

    Szinte azonnal elfogadtam egy állásajánlatot egy környezetvédelmi cégnél, amely a coloradói Denver-beli Rocky Flatshez tartozott, és egy hónap múlva elkezdtem járni egy csodálatos fickóval. Összeköltöztünk, és kb. négy évig boldogan éltünk (megjegyzem, ő az egyetlen ember, akivel valaha is intim kapcsolatban voltam, és ő énvelem). Noha nagyon boldog voltam a kapcsolatomban, és végül elszállt az Isten iránti haragom, szüntelenül bennem volt az a gyötrő érzés, hogy a pokolra vagyok ítélve; ezen néha könnyen túltettem magam, máskor kevésbé könnyen.

    1995-ben meghalt a nagymamám. Elkezdtem sokat tűnődni a halandóságon. A cégnek, ahol dolgoztam, anyagi problémái támadtak, és elkezdte csökkenteni a munkaidőnket. Egy igen furcsa kiütés alakult ki rajtam, amit sok munkatársam a megnövekedett stressznek tulajdonított, és azt javasolták, próbáljak ki valamilyen homeopátiás (füves) gyógymódot. Egyik nap ebédidőben elmentem egy egészséges-táplálkozási boltba, és megvettem a javasolt gyógyszert (az egyik az Ignatia amara volt). Pillanatokkal azután, hogy bevettem a tablettákat, kis híján elájultam, a szívem zakatolt, leizzadtam, nem kaptam levegőt – úgy éreztem, mindjárt meghalok. Sikerült eljutnom a legközelebbi elsősegély-szobára. Kb. fél órába telt, míg az orvos elé jutottam, addigra már majdnem önkívületben voltam – valami olyannak a szélén, ami, úgy éreztem, ideg-összeroppanás, szívroham vagy mindkettő lehet. Az orvos elmondta, hogy a fű, amit bevettem, ugyanaz, mint az egérméregben használt sztrichnin. A homeopátia elmélete szerint mivel ez a szer az idegrendszerre hat, kis adagban egy megfelelően kicsi lökést ad az idegi elektromos impulzusoknak, hogy a stresszes gondolatok ne érjék el az agyat. Sajnos a homeopátiás szerek gyártását nem felügyeli az FDA [Étel- és Gyógyszer-felügyeleti Intézet], így némelyik tabletta a kívántnál többet, némelyik a kívántnál kevesebbet tartalmaz – az enyémben nyilván több volt. Pár órányi kórházi tartózkodás után hazaküldtek.

    Képtelen voltam megszabadulni ettől az élménytől, amely életveszélyesnek tűnt. Szellemileg olyan élénken éltem át újra és újra a történteket, hogy újból érezni kezdtem ugyanazokat a testi hatásokat, amelyeket korábban átéltem. Ez napokon, sőt heteken át tartott – a tünetek olyan fokra fejlődtek, hogy alig tudtam dolgozni menni a félelem miatt, hogy meghalok, ha túlerőltetem magam. Egy éjszaka 2 óra körül felkeltem és elmentem futni. Egész addig elszánt kocogó voltam, de leálltam ezzel a szívrohamtól való félelmem miatt. Futottam, futottam és futottam; azt mondtam Istennek, hogy ha bűnös vagyok a melegségem miatt, és halálra akar sújtani, akkor most essünk túl rajta. Egyórányi futás és sírás után hazaértem – ekkor rájöttem, hogy a haláltól való félelmem igazából nem is a halálra, hanem az az utáni életre irányul. Nem állt szándékomban a pokolban tölteni az örökkévalóságot. Akkor, ott rögtön el is döntöttem, hogy muszáj megtudnom biztosra, hogy elítéli-e a Biblia a homoszexualitást (addig nem sok időt töltöttem azzal, hogy ebből a szempontból tanulmányozzam a Szentírást, és csak annyit tudtam, amit „köztudomásúnak” tartanak – hogy a buzik bűnösök, és a bűnösök pokolra jutnak).

    Elkezdtem egy Biblia-iskolát vagy egyházi iskolát keresni, ahol a Szentírásról tanulhatnék. Elszántam magam, hogy felfogom, és ha az derül ki belőle, hogy bűnös életet élek, azon nyomban otthagyom a társamat, mert nem bírtam tovább viselni ezt a neurotikus életet.

    Teljesen arra számítottam, hogy megtudom, a homoszexualitás rossz, és hajlandó lettem volna életem hátralevő részét önmegtartóztatásban leélni, hogy megfeleljek annak, amit Isten akaratának véltem. Imádkoztam Istenhez, hogy abba az iskolába vezessen, ahová akarja, hogy járjak. Az első intézmény, ahová vezetett, a Krisztus Evangéliumi Bibliaintézet (Christ Evangelical Bible Institute, CEBI) volt. Félelemmel és elszántsággal iratkoztam be a kurzusukra. Legnagyobb meglepetésemre azt találtam, hogy a Biblia nem ítéli el a homoszexualitást (amint a website-om is bemutatta ezt), és hogy egy ember lehet homoszexuális és keresztény. A pánikrohamaim jelentősen enyhültek, mert már tudtam, hogy ha meghalok – akár aznap, akár 60 évvel később –, Krisztussal leszek, és hogy nincs mitől félnem, mert semmi sem szakíthat ki az Ő isteni oltalmából. Rájöttem, hogy korábban bedőltem annak a káros és destruktív hazugságnak, amelyet a „vallásos” vezetők egy kisebbsége terjeszt, és hogy Isten velem való terve nem kárhozatot vagy leküzdhetetlen félelmet foglal magában, hanem békét, szeretetet és üdvözítést.

    Folytattam a Biblia-tanulmányi kurzust a CEBI-nél, hogy tovább bővítsem Krisztus Igéjére vonatkozó ismereteimet. Egy helyi Krisztus Tanítványai-templomba járok, megszereztem a diplomát környezetvédelmi tervezésből, és nemsokára meglesz a Ph.D.-m is… Jártam ugyan szakemberhez is, hogy legyőzzem a pánikrohamaimat, de ezeknek a rohamoknak a felszámolásában a legnagyobb segítség Isten Igéje és irántam való szeretete volt. Mióta megszabadultam a sátán hazugságai által okozott destruktív fájdalomtól, és mióta felismertem Isten irdatlan szeretetét, azóta kötelességemnek érzem, hogy megosszam ezt az információt másokkal, akik hasonló helyzetben lehetnek, és remélem, hogy tudom szolgálni Istent azáltal, hogy bátorítok és felvilágosítok másokat.

    John
    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra

      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…