Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Homoszexualitás  >  A homoszexualitás mint jelenség  >  I. Pszichológia  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    Részlet a Pszichológia c. könyvből

    Forrás: Atkinson, R.L. – Atkinson, R.C. – Smith, E.E. – Bem, D.J. – Nolen-Hoeksema, S.: Pszichológia. Második, javított kiadás, Budapest, Osiris, 1999., 313–317. o.


    SZEXUÁLIS IRÁNYULTSÁG

    Az egyén szexuális irányultsága azt mutatja, hogy milyen mértékben vonzódik az illető az ellenkező és/vagy az azonos nemű személyekhez. Ahogy az 1940-es évek úttörő szexualitáskutatója, Alfred Kinsey, a szexuális orientációt a modern viselkedéskutatók is egy kontinuumnak tekintik, amely a kizárólagos heteroszexualitástól a kizárólagos homoszexualitásig terjed. Kinsey saját hétpontos skáláján például azok az egyének, akik kizárólag az ellenkező nemű egyénekhez vonzódnak, és kizárólag ezekkel folytatnak szexuális kapcsolatot, a skála heteroszexuális végére kerülnek (0. osztály); azok, akik kizárólag a saját nemüknek megfelelő személyekhez vonzódnak, és kizárólag ezekkel létesítenek szexuális kapcsolatot, a skála homoszexuális végére esnek (6. osztály). A 2–4. osztályba tartozókat általában biszexuálisként határozzák meg.

    Ez azonban túlzott leegyszerűsítésnek tűnik, mert a szexuális irányultságnak több elkülönülő alkotóeleme van: az erotikus vonzódás (nemi vágy), a szexuális viselkedés, a romantikus vonzódás és az önmeghatározás (hogy a személy heteroszexuálisként, homoszexuálisként vagy biszexuálisként azonosítja-e önmagát). Nem ritka, hogy egy egyén a különböző alkotóelemek skáláján különböző osztályba kerül. Sok olyan ember például, aki szexuálisan a saját nemébe tartozó személyek iránt vonzódik, sosem létesít homoszexuális kapcsolatot; és sokan vannak, akik ugyan gyakran létesítenek homoszexuális kapcsolatot, mégsem tekintik magukat homoszexuálisnak vagy biszexuálisnak. Még tovább bonyolítja a képet, hogy egyesek időről időre egy vagy több alkotóelem skáláján helyet is változtatnak.

    A KÜLÖNBÖZŐ SZEXUÁLIS IRÁNYULTSÁGOK GYAKORISÁGA. Egy új felmérés szerint az Egyesült Államok teljes lakosságát reprezentáló véletlen mintában a felnőtt férfiak 10,1 százalékára és a felnőtt nők 8,6 százalékára igaz az alábbi állítások legalább egyike: a) az adott pillanatban „leginkább” vagy „csak” a saját nemükbe tartozó személyek iránt vonzódnak; b) az azonos neműekkel folytatott nemi kapcsolatot „némileg” vagy „nagyon” izgatónak tartják; c) szexuális viszonyt létesítettek saját nemük legalább egy tagjával tizennyolc éves koruk óta (Laumann, Gagnon, Michael és Michaels, 1994). Ez az arány ahhoz hasonló, ahány ember balkezesnek tartja magát (8 százalék). Az önmeghatározás alapján a férfiak 2,8 és a nők 1,4 százaléka homoszexuális (tehát „melegnek”[*] vagy leszbikusnak tekinti magát) vagy biszexuális – amely arány nagyjából ugyanannyi, ahány amerikai zsidónak vallja magát (2-3 százalék).

    A felmérés szerzői megjegyzik, hogy ezek az arányok alulbecslésnek tekinthetők, mivel sok személy vonakodik olyan vágyairól és viselkedéseiről beszámolni, amelyeket néhányan még ma is erkölcstelennek vagy betegesnek tekintenek. Ez a probléma különösen élesen merült fel ebben a felmérésben, mivel az interjúkat az egyének otthonában készítették, és nem mindig négyszemközt; más családtagok, néha még gyerekek is jelen voltak az interjúk 20 százalékánál.

    GYERMEKKORI TAPASZTALATOK. A szexuális irányultság meghatározói manapság gyakori vitatémát jelentenek mind a viselkedéstudományokban, mind az amerikai tömegkommunikációban. A kérdés ismét az öröklés-környezet vita alakját ölti, amelyet a fejlődésről szóló fejezetben (3. fejezet) vezettünk be, és az egyéni különbségekről szóló 12. fejezetben tárgyalunk részletesebben: Vajon a felnőtt szexuális irányultságát életének korábbi szakaszaiban szerzett tapasztalatai vagy veleszületett biológiai tényezők (hormonok, gének) határozzák-e meg elsősorban?

    A korábbi tapasztalatok szerepéről a legjobb adatok egy kiterjedt interjús vizsgálatból származnak, amelyet mintegy 1000 homoszexuális és 500 heteroszexuális férfival és nővel vettek fel San Franciscóban és környékén (Bell, Weinberg és Hammersmith, 1981a).

    A vizsgálat egyetlen olyan tényezőt mutatott csak ki, amely mind férfiaknál, mind nőknél előre jelzi a felnőttkori homoszexuális irányultságot: gyerekkori nonkonformitást a nemükhöz megfelelőnek tartott viselkedésekben. Ahogy a 10.2. táblázat mutatja, homoszexuális férfiak és nők a heteroszexuálisoknál kevésbé élvezték gyermekkorukban a nemükre jellemző tevékenységeket, de jobban szerették a másik nemhez tipikusnak vélt tevékenységeket. A heteroszexuálisokhoz képest a homoszexuális férfiak kevésbé maszkulinnak és a homoszexuális nők kevésbé femininnek tartották magukat gyerekként. Mindemellett a homoszexuális férfiaknak és nőknek is több ellenkező nemű barátja volt gyerekkorában, mint heteroszexuális társaiknak.

    A 10.2. táblázatban két jellegzetességet érdemes észrevenni. Az egyik az, hogy az eredmények igen erősek, és nagyon hasonlítanak férfiaknál és nőknél: a homoszexuális férfiaknak és nőknek csak 37 százaléka élvezte a nemére jellemző gyerekkori tevékenységeket, míg heteroszexuális társaiknál ez az arány 85-90 százalék. Sőt a homoszexuális férfiak ténylegesen kevésbé szerették a fiús játékokat (mint a rögbi és a baseball), mint a heteroszexuális nők. A másik jellegzetesség az, hogy az eredmények erőssége ellenére sok kivétel van. A homoszexuális férfiaknak például 44 százaléka maszkulin volt gyerekkorában (ami persze a heteroszexuális férfiak 92 százalékával áll szemben). További vizsgálatok is megerősítették, hogy a gyerekkori nemi nonkonformitás előrejelzi a felnőtt homoszexualitást (Bailey és Zucker, 1995), köztük olyanok is, amelyek nem fiús fiúkat választottak ki gyerekkorukban, és nyomon követték őket felnőttkorukig (Green, 1987; Zucker, 1990).

    A nemi nonkonformitás kimutatásán túl a San Franciscó-i vizsgálat sok olyan negatív eredményt is hozott, amelyek azért fontosak, mert a homoszexuális irányultság bizonyos előzményeit feltételező közkeletű elméleteket cáfolták. Például:

    • A gyermek ellenkező nemű szülővel való azonosulásának nincs jelentékeny hatása arra, hogy heteroszexuális vagy homoszexuális felnőtté válik. Ez tehát cáfolja Freud pszichoanalitikus elméletét (amelyet a 13. fejezetben tárgyalunk), és más olyan elméleteket is, amelyek a gyerekkori családi viszonyok dinamikájára épül. És noha a felnőtt meleg férfiak némileg szegényesebb apjukhoz való viszonyt idéztek fel, mint a heteroszexuális férfiak (ami megfelelne a pszichoanalitikus elméletnek), ez a leszbikus nőkre is igaz volt, ha heteroszexuális nőkhöz hasonlították őket. Emellett az eredmények arra utalnak, hogy a rossz apa-gyerek viszony nem oka a homoszexualitásnak, hanem inkább annak az eredménye, hogy az apa nem szereti vagy megtagadja neméhez képest nonkonforman viselkedő gyermekét, különösen feminin fiát. Ahogyan azt a 3. fejezetben megjegyeztük, az apák sokkal kevésbé tolerálják a nemi nonkonformitást, mint az anyák.
    • A meleg férfiak és a leszbikusok előéletében nem gyakoribb, hogy első szexuális kapcsolatukat azonos neművel létesítették, mint heteroszexuális társaik. Sőt gyermek- és serdülőkorukban ők is szereztek heteroszexuális tapasztalatokat, és azokat nem találták kellemetlennek.
    • A személy szexuális irányultsága serdülőkorára általában eldől még akkor is, ha nemi életbe még nem is kezdett. A melegek és a leszbikusok általában már három évvel azelőtt felfedezik, hogy az azonos neműekhez vonzódnak, mielőtt bármiféle „haladó” szexuális kapcsolatba lépnének velük.

    Ez a két utóbbi eredmény azt jelzi, hogy a homoszexuális érzések, nem pedig a homoszexuális cselekmények azok, amelyek a felnőtt homoszexuális irányultság döntő előzményei. Cáfolják tehát a szexuális irányultság egyszerűen viselkedéses tanulásra alapozó elméleteit, köztük azt a laikus vélekedést, miszerint úgy lesz a gyerekből homoszexuális, hogy egy azonos nemű „elcsábítja”, vagy úgy, hogy van a közelében egy általa csodált tanár, szülő vagy pap, aki nyíltan meleg. A kultúrközi adatok is egybevágnak ezzel a következtetéssel. Az új-guineai sambia nép körében például a fiúk prepubertás- és késő serdülőkoruk között kizárólag homoszexuális viselkedéseket gyakorolhatnak. Ekkor azonban mindegyikük megnősül, és kizárólagos heteroszexuálissá válik (Herdt, 1984, 1987).

    Ezekből a kutatásokból végül az is nyilvánvalóvá válik, hogy a szexuális irányultság nem egyszerűen választás kérdése. A melegek és a leszbikusok semmivel sem inkább döntenek úgy, hogy az azonos neműek iránt fognak erotikus érzéseket táplálni, mint a heteroszexuálisok úgy, hogy ők az ellenkező neműekhez vonzódnak. A viselkedéskutatók között vita van az öröklés-környezet kérdésben (vagyis abban, hogy a szexuális irányultság fő meghatározói inkább a biológiában vagy inkább a tapasztalatokban gyökereznek-e), de a közvélemény gyakran úgy értelmezi ezt a kérdést, hogy vajon a szexuális irányultságot olyan tényezők határozzák-e meg, amelyeket az egyén nem befolyásolhat, vagy az szabadon választott. Ez a kettő nem ugyanaz a kérdés.

    Minthogy a San Franciscó-i kutatás szinte minden olyan fontosabb elméletet megcáfolt, amely a homoszexualitást a gyermek- vagy serdülőkori tapasztalatokra vezette vissza, a kutatók azt gyanítják, hogy mind a gyerekkori nemi nonkonformitás, mind a felnőttkori homoszexuális irányultság eredete veleszületett vagy méhen belüli tényezőkben keresendő.

    HORMONOK. E fejezet korábbi részében említettük, hogy a nemi hormonok – különösen az androgének – szerepet játszanak a szexuális motivációban. Ez a megfigyelés, amely elsősorban a férfiakra vonatkozik, arra a feltevésre vezetett egyes kutatókat, hogy a melegek androgén- vagy tesztoszteronszintje talán alacsonyabb, mint a heteroszexuális férfiaké. Ezt a feltevést azonban nem sikerült igazolni. A legtöbb vizsgálat nem mutatott ilyen különbséget, és azokban, amelyek mutattak, nem kielégítően kontrolláltak olyan további tényezőket (például a stressz mértékét vagy a kábítószer-használatot), amelyekről ismeretes, hogy befolyásolhatják az androgének szintjét. Továbbá, ha meleg férfiaknak tesztoszteront adnak be, szexuális motivációjuk emelkedik (ahogy minden férfié), de szexuális irányultságuk nem változik.

    A hormonok méhen belüli fejlődésben játszott szerepe egy másik hormonális hipotézist is felvetett. Arra az eredményre alapozva, hogy patkányoknál a méhen belüli tesztoszteron „maszkulinizálja” az agyat és befolyásolja a későbbi hím szexuális viselkedést, egyes kutatók feltételezték, hogy azok a férfiak, akik magzatként a normálisnál lényegesen alacsonyabb mennyiségű tesztoszteronban részesültek a méhen belüli fejlődés valamely kritikus pontján, felnőttkorukban hajlamosabbak lehetnek homoszexuális irányultságot mutatni. Hasonlóképp, azok a lánymagzatok, amelyek a normálisnál lényegesen magasabb mennyiségű tesztoszteronban részesülnek, felnőttkorukban kicsit hajlamosabbak lehetnek homoszexualitásra (Ellis és Ames, 1987).

    Nem könnyű a méhen belüli hormonokra alapozó feltételezéseket embereken tanulmányozni, és a legtöbb ilyen kutatásnak olyan módszertani hiányosságai vannak, amelyek miatt nehéz lenne megbízható következtetésre jutni belőlük (Adkins-Regan, 1988; Ehrhardt és Meyer-Bahlburg, 1981). Egy jól ismert vizsgálat például olyan lányokat követett nyomon, akik szélsőségesen magas tesztoszteronmennyiségben részesültek a méhen belül. Ezeknek a lányoknak a nemi szervei sem voltak egyértelműek, amit azonban sebészileg korrigáltak nem sokkal születésük után. Az iskoláskorukban velük és anyjukkal készült interjúk szerint hajlamosabbak voltak fiúsan vadul viselkedni, mint a kontrollcsoportba tartozó lányok (Money és Ehrhardt, 1972). Fiatal felnőtt korukban több azonos neműekre vonatkozó szexuális fantáziáról számoltak be (Money, Schwartz és Lewis, 1984). Ezeket az eredményeket gyakran úgy értelmezik, hogy a méhen belüli tesztoszteron „maszkulinizálta” a lányok agyát.

    Mindazonáltal más értelmezések is lehetségesek. A lányok például kortizont szedtek, aminek következtében testileg aktívabbá és fiúsan vadabbá válhattak. Ez befolyásolhatja a többi lánnyal, a fiúkkal és a felnőttekkel való interakcióikat, és azt is, ahogyan ezek az egyének velük szemben viselkednek. Ezért és más okokból is, ez a kutatás nem mutatja egyértelműen, hogy a méhen belüli hormonok és a felnőtt homoszexuális irányultság között közvetlen kapcsolat van.

    Hasonló módszertani problémák nehezítik meg más olyan eredmények értelmezését is, amelyek a méhen belüli hormonok hipotézisét támogatnák. Kimutatták például, hogy a homoszexuális férfiak hipotalamusza egy apró szerkezeti különbséget mutat a heteroszexuális férfiakhoz viszonyítva (LeVay, 1991, 1993). Ahogy már korábban tárgyaltuk, a hipotalamusz az agynak egy olyan része, amely fontos szerepet játszik a nemi hormonok termelésében és a szexuális viselkedés szabályozásában. De ez az eredmény halott emberek agyának vizsgálatán alapult, és a minta összes homoszexuális férfija AIDS miatti komplikációk következtében halt meg, míg a heteroszexuális férfiak egyike sem. Nem tudhatjuk, hogy maga a betegség nem lehetett-e hatással az agy anatómiájára, noha egyes eredmények arra utalnak, hogy valószínűleg nem az AIDS okozza ezt a különbséget (LeVay, 1993).

    GÉNEK. A hormonális adatok bizonytalanságával szemben az egyes genetikai tényezők és a felnőtt homoszexuális irányultság közötti kapcsolatot jelző adatok mára eléggé megalapozottak – még ha értelmezésük vitatott is. A legmeggyőzőbb adatok egy- és kétpetéjű ikrek kutatásából származnak. A 2. fejezetben röviden ismertettük, a 12. fejezetben pedig részletesebben tárgyaljuk, hogy az egypetéjű ikrek minden génjükben osztoznak, míg a kétpetéjűek annyiban ugyanolyanok, mint a testvérek, hogy génjeiknek mintegy fele azonos. Amilyen mértékben hasonlóbbnak mutatkoznak az egypetéjű ikrek valamilyen vonás tekintetében, mint a kétpetéjűek, olyan mértékben rendelkezik az adott vonás genetikai, vagyis örökletes alkotóelemekkel (feltételezvén, hogy az egyéb tényezők, például az egy- és kétpetéjű ikrek különböző szülői kezelése kizárható).

    A férfi ikertestvérrel rendelkező meleg férfiak egyik vizsgálata szerint az egypetéjű ikertestvérek 52 százaléka, míg a kétpetéjű ikertestvéreknek csak 22 százaléka volt ugyancsak meleg (Bailey és Pillard, 1991). Egy hasonló, de leszbikusokkal folytatott vizsgálat szerint az egypetéjű ikertestvérek 48 százaléka, míg a kétpetéjűek közül 16 százalék volt ugyancsak leszbikus. Mindemellett ezeknek a nőknek az örökbe fogadott lánytestvérei közül csak 6 százalék volt leszbikus, ami ugyancsak arra utal, hogy genetikai tényezők vannak jelen (Bailey, Pillard, Neale és Agyei, 1993). Végül 144 meleg férfi családjának vizsgálata és 40 olyan család kromoszomális elemzése, ahol egy meleg testvérpár volt, meggyőző adatokat szolgáltatott a homoszexualitás X-kromoszómán található genetikai jeléről. Az X-kromoszómát a férfiak anyjuktól öröklik, tehát a meleg férfiaknak több meleg rokonjuk volt a család anyai, mint apai oldalán (Hamer és Copeland, 1994; Hamer és munkatársai, 1993).

    ÖSSZEGEZVE. Minthogy a homoszexualitás egyik olyan elmélete sem tudott megerősítő adatokat szolgáltatni, amelyik a tapasztalatokra épített, és minthogy a genetikai adatok egyre meggyőzőbbek, manapság a legtöbb kutató a szexuális irányultság biológiai (öröklődési) magyarázatát fogadja el – noha többségük óvatosan elkerüli ennek a következtetésnek a leírását. Mindazonáltal egy friss elmélet, amely az itt áttekintett eredményeket kísérli meg integrálni, a tapasztalatra alapul, és „az egzotikusból lesz az erotikus” kijelentéssel összegezhető (D. Bem, 1995).

    Az elmélet szerint a genetikai (és talán egyéb biológiai) tényezők nem magát a szexuális irányultságot befolyásolják, hanem a gyermek temperamentumát és személyiségjegyeit. Az egyéni különbségekről szóló (12.) fejezetben tárgyaljuk, hogy a legtöbb személyiségjegy vonatkozásában az egyének szóródásának mintegy fele a genetikai különbségeknek tulajdonítható. Más szóval, szilárd bizonyítékok igazolják, hogy a legtöbb személyiségjegynek erős genetikai, azaz örökletes összetevője van, így az olyan gyerekkori temperamentumvonásoknak is, mint az emocionalitás, a szociabilitás és az aktivitásszint (Buss és Plomin, 1975, 1984).

    Ezek a temperamentumvonások arra hajlamosítják a gyereket, hogy egyes tevékenységeket jobban kedveljen, mint másokat: egyes gyerekek a vadabb játékokat és a versengő csapatjátékokat kedvelik, míg mások jobban szeretik magukat csendesebb társasjátékokkal, kártyázással vagy ugróiskolázással elfoglalni. Ezek közül a tevékenységek közül egyesek fiúsabbak, mások lányosabbak. Ezért a gyerek, nemétől és temperamentumától függően, hajlamosabb lesz neméhez konform vagy nonkonform módon viselkedni. A 10.2. táblázatban láttuk, hogy a gyerekek inkább olyan barátot választanak, aki hasonló tevékenységeket szeret. Az a gyerek például (akár lány, akár fiú), aki irtózik a versengő csapatjátékoktól, kerülni fogja a fiúkat, és lányokat választ játszótársnak. Ezért a nemükhöz konform módon viselkedő gyerekek hasonlóbbnak találják magukat saját nemük tagjaihoz, és jobban érzik magukat közöttük, a nemükhöz nonkonform gyerekek viszont a másik nem tagjai között érzik jól magukat.

    Az elmélet felteszi továbbá, hogy a különbözőség és a kényelmetlenségérzés növeli a (nem szexuális) arousalt. A lányos gyereknél ez azt jelentheti, hogy a gyermek enyhe félelmet vagy nyugtalanságot él át fiúk jelenlétében; a fiús gyerek viszont a lányok jelenlétében érezhet ellenszenvet vagy megvetést. A legtisztább eset a lányos kisfiú példája, akit nonkonformitása miatt a fiúk gúnyolnak és kínoznak, és aki ezért valószínűleg erős arousalt él át jelenlétükben félelme és elfojtott dühe következtében. A vadóc kislány, akitől a többi lány menekül, hasonló, érzelmileg színezett arousalt élhet át. A leggyakoribb eset azonban valószínűleg az a gyerek, aki egyszerűen enyhe arousalemelkedést él át a hozzá nem hasonló, azonos nemű társai jelenlétében.

    Az elmélet szerint ez az általános arousal válik a későbbi években erotikus arousallé, vagyis szexuális vonzalommá – azután, hogy az arousal eredeti oka megszűnt. Az erre az utóbbi lépésre vonatkozó adatok részben azokból a laboratóriumi vizsgálatokból származnak, amelyekben férfiak fiziológiai arousaljének szintjét valamilyen nem szexuális módon (helyben futással, izgalmas vígjáték vagy medvevadászat videón történő nézésével) megemelték (részletesebben lásd a 17. fejezetben). Amikor ezeknek a férfiaknak később egy szép nőről készült videófelvételt mutattak, a nőt vonzóbbnak ítélték, nagyobb érdeklődést mutattak a vele való randevúzás iránt, és szívesebben megcsókolták volna, mint azok a férfiak, akiknek az arousalszintjét nem emelték meg. Ezt az eredményt mára több vizsgálat is sikeresen megismételte (Allen, Kenrick, Linder és McCall, 1989; Dutton és Aron, 1974; White és Kight, 1984; White, Fishbein és Rutstein, 1981). Röviden, az általános fiziológiai arousal később szexuális gerjedelemként értelmezhető, akként élhető át, sőt azzá is válhat.

    Az elméletből az következik, hogy a gyerekek olyan kortársaik között, akikkel jól érzik magukat, nem élnek át megemelkedett arousalt. Ezért a nemükhöz igazodó gyerekek kellemes, de nem erotikus barátságokat alakítanak ki saját nemük tagjaival, míg a nonkonform gyerekek az ellenkező nem tagjaival alkotnak közeli, de nem erotikus barátságokat. Csak az egzotikus válik erotikussá. Közvetett bizonyítékot erre az a megfigyelés szolgáltat, hogy a kommunákban (kibucokban) együtt felnevelt fiúk és lányok csak nagyon ritkán házasodnak össze, mivel szinte testvérnek tekintik magukat (Shepher, 1971).

    Ugyanez a folyamat magyarázza meg azt is, hogy miért lesz minden sambia fiú túlnyomórészt heteroszexuális felnőttkorában, annak ellenére, hogy egész serdülőkorát homoszexuális tevékenységek gyakorlásával tölti. Noha a sambia fiúk többsége élvezi a homoszexuális tevékenységeket, az a szoros fiúbarátság, amelyben ez folyik, nem hoz létre erős homoerotikus vagy romantikus érzelmeket. Eközben azonban a fiúknak azt tanítják, hogy a nők egyszerre alsóbbrendűek és veszélyesek, ami viszont emeli a nők erotikus vonzerejét. Még általánosabban, az elmélet azt állítja, hogy a heteroszexualitás azért lesz a túlsúlyban lévő szexuális irányultság, mert szinte minden társadalom olyan nemre alapozó munkamegosztást állít fel, amely a férfiakat és a nőket szétválasztja, egymástól különbözővé, egymásnak egzotikussá és ezért erotikussá is teszi őket.

    Más szerzők is feltételezik, hogy noha a hasonlóság és az ismerősség elősegíti a barátságot és az összeillést, a különbözőség, az ismeretlenség és az egzotikum érzése az, amely a szexuális arousalt és/vagy a romantikus érzelmeket felkelti (lásd például Bell, 1982; Tripp, 1987). Etológusok is feljegyezték, hogy egyes állatfajoknál a különbözőség hatással van a párválasztásra. A Vitatott kérdések között tárgyaljuk (Imprinting: a tanulás és az ösztönök kölcsönhatása), hogy egyes fajok olyan egyedeket részesítenek előnyben a párválasztásnál, amelyek emlékeztetnek ugyan a szexuális érettség előtt bevésett szexuális imprintingre, de nem azonosak azzal. A legkívánatosabb partner az attól egy kicsit különböző egyed. Az etológusok feltételezik, hogy ez a preferencia a beltenyészet megakadályozására hivatott, minthogy az imprinting célpontjával azonosnak látszó fajtárs valószínűleg egyben közeli rokon is.

    HETEROSZEXUALITÁS. Láttuk, hogy Bem elmélete szimmetrikus magyarázatot ad a melegek és a leszbikusok erotikus vonzalmáról, vagyis tükrözi a nemi nonkonformitás szimmetriáját, amelyet a 10.2. táblázat adatai mutatnak. Az is látható, hogy egyszerre kívánja magyarázni mind a homoszexuális, mind a heteroszexuális vonzalmakat. Tulajdonképpen az a gyakori kérdés, hogy „mi okozza a homoszexualitást”, tudományos szempontból rosszul van megfogalmazva, mert implicit módon azt a feltételezést rejti magában, hogy a heteroszexualitás nem igényel magyarázatot, vagy legalábbis azt, hogy annak okai maguktól értetődőek. Azok, akik elgondolkoznak ezen a kérdésen, valószínűleg arra a következtetésre jutnak, hogy mivel csak a heteroszexuális viselkedés eredményez szaporodást, ez kell legyen az evolúció „természetes” eredménye, és ezért csak az ettől való eltérés (azaz a homoszexualitás) követel tudományos magyarázatot. Ezzel Freud maga sem értett egyet: „[A heteroszexualitás] ugyancsak tisztázást igénylő probléma, nem pedig magától értetődő tény, amely egy végső soron kémiai jellegű vonzalomra alapul.” (1905/1962, 11–12. o.) Freuddal ebben a kérdésben egyetértünk, ezért lett ennek az alfejezetnek a címe „szexuális irányultság”, nem pedig „homoszexualitás”.

    Az általánosabb állítás itt az, hogy csak azért, mert egy viselkedés a szaporodás szempontjából előnyös, még nem biztos, hogy az evolúciónak azt előre be kellene „drótoznia” a fajokba. Vegyük megint azokat a kacsákat, amelyekről az imprintinggel kapcsolatban szóltunk. A kacsák szaporodása szempontjából nyilvánvalóan az lenne az előnyös, ha más kacsákkal párosodnának. Mégis, ha egy másik faj nősténye neveli fel őket, inkább olyan társat választanak, aki a nevelőanyára hasonlít, mintsem egy másik kacsát. A „nevelőanya” akár még ember is lehet, ha történetesen az volt az első mozgó tárgy, amelyet kikelés után megláttak. Mindaddig, amíg a környezet elegendő gyakorisággal támogatja a sikeres szaporodási viselkedés megjelenését, annak nem kell szükségképpen a génekbe kódolódnia. És ugyanúgy, ahogy a kiskacsák az esetek túlnyomó többségében anyakacsákkal kerülnek szembe születésükkor, az emberi társadalmak is gondoskodnak arról, hogy a férfiak és a nők elég gyakran eléggé különbözőnek lássák egymást ahhoz, hogy a faj ki ne haljon. Van, aki még azt is felveti, hogy a leszbikus nagynénik és a meleg nagybácsik az unokaöcsök és unokahúgok gondozásával a faj fennmaradását segítik elő (Wilson, 1978).



    10.2. TÁBLÁZAT

    Nemi nonkonformitás gyerekkorban. Egy nagy terjedelmű vizsgálatban azt találták, hogy a homoszexuális férfiak és nők a heteroszexuálisoknál gyakrabban számoltak be gyermekkori nemi nonkonformitásról (Bell, Weinberg és Hammersmith, 1981b nyomán)

    HOMO-
     SZEXUÁLIS 
    FÉRFIAK
    HOMO-
     SZEXUÁLIS 
    NŐK
    HETERO-
     SZEXUÁLIS 
    FÉRFIAK
    HETERO-
     SZEXUÁLIS 
    NŐK

    Fiús játékokat szerette (%)37819061
    Lányos játékokat szerette (%)48371185
    Neméhez igazodóan viselkedett: maszkulin fiú, illetve feminin lány volt (%)44209276
    Gyerekkori barátainak legalább a fele ellenkező nemű volt (%)42601340




    * A továbbiakban ahol önmagukat homoszexuálisként azonosító férfiakról esik szó, a fordításban is azt a kifejezést alkalmazzuk, amelyet a magyar homoszexuális férfiak közössége magára alkalmaz: melegek. Hozzávetőlegesen ez tekinthető az angol gay szó magyar megfelelőjének. – A szerk.


    Kapcsolódó anyagok:


    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…