Lassan egész Európában szokássá válik, hogy a melegek nyáron valamilyen felvonulást, utcabált, tüntetést rendeznek, mint arról múlt havi számunkban bőségesen beszámoltunk. És ugyancsak megírtuk, hogy idén szeptember 6-án, szombaton fél 6-kor, először a világtörténelemben, Budapesten is lesz melegfelvonulás (a menet a Belgrád rakpartról, a Capella bár elől indul).
A felvonulás tényét, megrendezését alighanem senki sem kifogásolja (hiszen, lám, valamirevaló nagyváros ma már nem nélkülözheti az ilyet); más kérdés, hogy hányan mernek-merünk majd elmenni, végigvonulni ország-világ szeme láttára a Váci utcán, tűrni (mert ilyenkor tűrni kell!), hogy lefotózzanak meg lefilmezzenek, akár a tévéhíradó számára is. Megértem, ha sokan nem merik vállalni ezt a nyilvánosságot, talán van rá okuk, talán fölöslegesen félnek, mindegy: de elvben a legtöbben helyeslik.
Viszont korántsem övezi ilyen egyetértés a rendezvény nevét: Meleg Büszkeség Napja, Meleg Büszkeségi Menet? Egyesek szerint csakis ez lehet a neve; mások szerint ez ostobaság, sőt egyenesen káros. Miért kellene arra büszkének lenni – kérdezik –, hogy az ember meleg? Érdem ez? Hiszen melegnek lenni adottság, olyan, mint szőkének vagy 44-es lábúnak lenni. Így születtünk vagy ilyenné alakultunk, mellékes: ezt lehet vállalni, no de büszkének lenni rá?… Sőt, mondják a még szigorúbbak, a „büszkeség” emlegetése kihívó és provokatív, túllövünk a célon, mert ettől sok szimpatizánsunk is fanyalogva elfordulhat, mondván, hogy a melegséget fitogtatni nem kell. Úgy tűnhetünk föl, mint sok más csoport, amely – kisebbségi érzését kompenzálandó – egyenesen különbnek hirdeti magát a többségnél.
Valóban, nem egészen szerencsés a Gay Pride angol kifejezést „Meleg Büszkeség”-nek fordítani, még ha szó szerint ez is a jelentése. Az angolban – főleg Amerikában – a pride („büszkeség”) ill. proud („büszke”) sokkal megszokottabb szó a politikai-polgárjogi életben, mint nálunk a „büszke”. Ilyen értelemben magyar megfelelője inkább az volna, hogy „vállalja”, „nem szégyelli”, „méltósággal viseli”. Hogy is mondta János vitéz? „Kukorica Jancsi becsületem nevem; egy kicsit parasztos, de én nem szégyenlem.” A mai Amerikában azt mondaná: …and proud of it („és büszke vagyok rá”).
A Gay Pride kifejezés a fekete polgárjogi mozgalomból, a Black Pride-ról van másolva: a 60-as években a négerek (ekkor még így hívták őket!) kivonultak az utcákra és azt skandálták: Say it loud: Black and proud! („Mondd ki hangosan: fekete [vagyok] és büszke!”). Innen nevezték e békés meneteket Black Pride March-nak, ami szó szerint „Fekete Büszkeségi Menet”. Mármost ugyanígy meg lehetne kérdezni: miért kell arra büszkének lenni, hogy valaki fekete? Hát érdem az?
Természetesen nem. Négernek, buzinak, cigánynak, zsidónak, törvénytelen gyereknek, parasztnak, bevándorlónak stb. lenni nem érdem. Az azonban már érdem, ha valaki nyíltan vállalja egy olyan tulajdonságát, amit a többség – előítéletből – szégyennek, takargatni valónak tart, amit becsmérelnek és megbélyegeznek. Erre a nyílt vállalásra igenis lehet büszkének lenni. Szembeszállni azzal a bizonyos „de” szócskával, amely éppen jóindulatában tud oly bántó lenni, például: „szegény, de becsületes”, „cigány, de munkaszerető”, „buzi, de nagyon rendes ember”. Persze, aki ezt a „de”-t kimondja (és mindnyájan mondunk egymásra ilyeneket!), az nem feltétlenül gondolkodik előítéletesen; de mindenesetre úgy érzi, hogy a megbélyegző címke kimondása után rögtön illik odatennie ellensúlyként valami pozitívumot.
„Meleg, de büszkén vállalja” – ma még ez a szokásos fogalmazás. Ezt a „de” szócskát szeretnénk hosszú távon „és”-re cserélni. Az amerikai négerek jelmondata sem úgy szólt, hogy black but proud („fekete, de büszke”), hanem black AND proud. Ízlelgessük csak: „Buzi, és nagyon rendes ember.” Ugye szokatlanul hangzik? Pedig épp ezt szeretnénk, tehát hogy itt a „de” ugyanolyan értelmetlen legyen, mint abban, hogy „szőke, de becsületes”, vagy „44-es lába van, de munkaszerető”.
Bevallom, én is kissé hivalkodónak, rátartinak érzem a „melegbüszkeség” kifejezést. Jobban tetszene a „Meleg Méltóság” vagy „Meleg Önérzet” vagy „Vállald Meleg Magadat” vagy ilyesmi. De elfogadom, hogy a szervezők a Gay Pride Day-t egyfajta nemzetközi márkanévnek tekintik, s ezért pontos (talán túl pontos) fordítását kívánják magyarul használni. Ez legalább félreérthetetlenül utal az eredetire. Ám ha már rajta ragad a „Meleg Büszkeség Napja” a Gay Pride Day-en, akkor tudatosítsuk: nem a dologra (a melegségünkre) vagyunk büszkék, hanem a vállalására, arra, hogy szembenézünk az előítélettel. Hogy a melegségünk és többi, „normális” tulajdonságunk közé nem a „de”, hanem az „és” szócskát akarjuk illeszteni. Melegek vagyunk, és szokványos, többnyire rendes emberek. Melegek vagyunk, és mint ilyenek, büszkén kimegyünk az utcára. Say it loud: Gay and proud! „Hadd tudassam veled: büszkén vagyok meleg!”
Graff Miklós
Kapcsolódó anyagok:
