Fedezzük fel a Karácsonyt!

A harmincéves háborúban Wallensteinnel folytatott csatái közben Gusztáv Adolf svéd király (1611–32) egy katonatisztje súlyos sebet kapott. Egy észak-német család fogadta be. Életre ápolták a csatából lemaradt svéd tisztet. Amikor az sebeiből úgy-ahogy felgyógyult, ősz táján kiült a kertbe, és fadarabkákból késével kis állatokat és játékokat farigcsált. Majd faggyút szerzett, s abból a pajtában gyertyákat öntött.

Amikor elérkezett december 24-ike, a közeli erdőből zsenge fenyőfácskával tért vissza. Estefelé odalépett a házigazdához és azt mondta neki: – Hónapok óta ápoltok, etettek, itattok, emberségesen bántok velem. Ma én viszonzom ezt egy svéd szokással. Hadd mutassam meg, hogyan ünnepeljük mi karácsony szentestéjét, Jézus születésének ünnepét! – Összehívta az egész családot és bevezette őket az előzőleg elkért belső szobába, amelynek közepén már ott állt a fenyőfa, rajta az aprócska gyertyákkal. A fa alatt voltak a saját maga faragta játékok. Meggyújtotta a gyertyákat, s a körbe letelepedő család felé fordulva így szólt:

– Ez a fiatal fenyő ezentúl emlékeztessen benneteket is a fiatalon „kivágott”, megölt Jézus Krisztusra, aki értünk született meg ezen az éjszakán és értünk halt meg egy másféle fából ácsolt kereszten. Ezek a kis lobogó lángok, gyertyák jelképezzék számotokra is azt a világosságot, amit Ő hozott erre a földre. – Aztán egyenként szétosztotta az ámuldozó családnak a maga faragta ajándékait. Amikor mindenki kezében szorongatta az egyszerű faragványokat, így folytatta:

– Ezek a magam faragta egyszerű ajándékok nemcsak hálám jelei. Ha elmegyek, és talán kezetekbe veszitek ezeket, arra emlékezzetek, hogy a legnagyobb ajándék jelképei is, mert egyszer egy ilyen éjszakán ajándékozta Isten a világnak a legnagyobb ajándékot: Jézus Krisztust.

Így kezdődött el Európa északi részében először a szenteste ünneplése fenyőfával, gyertyákkal, ajándékokkal. Mire hozzánk ért, a fenyőből már „karácsonyfa” lett, a gyertyákon kívül angyalhaj, csillagszóró, szaloncukor, üvegdísz és sok egyéb került mellé. Túl sok „egyéb”.

(…)

Ha újra megtaláljuk karácsony gyökerét, szebbek lesznek az ágai és ágán a gyümölcsei: a család ünnepe lesz, meg a szereteté, amely nem egy napra korlátozódik, hanem átlengi majd a fekete betűs hétköznapok dolgos óráit is.

(A Gyökössy Bandi bácsi a szeretetről c. kötetből)