Olvasói levél

  Név: M.-né Ági Dátum: 2004. április 20.  

Kedves Öt Kenyér Közösség!

Keresővel találtam ezekre az oldalakra, és emódon igyekszem hangot adni felháborodásomnak.
Úgy gondolom, hogy Önök (a saját hatalmas tévedésük mellett) elkövetik azt a bűnt, hogy magukat úgy állítják be, mintha a Katolikus Egyház részei lennének. (Fényképek, misék a képeken.) Ezek a képek, és a felhasznált irodalmi hivatkozások egy gyanútlan olvasó számára azt sugallják, hogy a Katolikus Egyház elfogadja az Önök tevékenységét.

M-né Ági


Kedves M.-né Ági!

Nagyon sajnáljuk, hogy honlapunkkal rossz érzéseket, felháborodást keltettünk Önben. Ez nem célunk. Honlapunkat nem azért tettük közzé, hogy az Önhöz hasonló embereket felháborítsuk, hanem azért, mert elengedhetetlennek érezzük, hogy annak a Magyarországon élő több tízezernyi hívő keresztény embernek lelki támaszt nyújtsunk, akik kamaszkoruk hajnalán, 13-14 éves korukban azzal a rettenettel (!) szembesülnek, hogy nem az ellenkező, hanem a velük azonos nem tagjaihoz vonzódnak. Ez nagyon sok érintett embernek irdatlan kemény, éveken át tartó gyötrődés forrása, és (más kisebbségekkel szemben) ezek a fiatalok a szüleikhez sem fordulhatnak segítségért; ebben az amúgy sem könnyű korban egészen magukra maradnak. Én személy szerint 4,5 éven keresztül küzdöttem magamban, 16 éves koromtól 20,5 éves koromig, amíg a kereszténységet és a homoszexualitás rendezni tudtam. Olyan út volt ez, amit nem kívánok senkinek. A közösség sok más tagja is hasonló küzdelemről tudna beszámolni. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy sem a Katolikus Egyház, sem más keresztény egyházak nem nyújtanak támaszt azoknak a fiataloknak, akik ebben a helyzetben találják magukat; ezzel szemben élcelődésnek, lesajnáló, megvető, megalázó kifejezéseknek vannak kitéve a családban, az iskolában és a hittanórán egyaránt.

A prédikációkban nemritkán úgy beszélnek a melegekről, mint a társadalom mételyéről, megrontóiról, mintha itt valami tudatos és elszánt elhatározás, rosszindulat játszana szerepet. Olyan kép rajzolódik ki a melegekről, mint valami arctalan, irtózatos szörnyetegről. Van róla fogalma, hogyan érinti ez a padokban ülő hívek közül azokat, akik alig fedezték föl magukban ezt az érdeklődést, és halvány fogalmuk sincs, mit kezdjenek ezzel az egésszel? Valahogy úgy, hogy most ezen a ponton nincs tovább. A heteroszexualitást nem tudják vállalni, homoszexuálisnak lenni pedig – az képtelenség, hiszen az valami szörnyűség, arról szó sem lehet. Nincs út tovább! – Nem meglepő, ha ezen a ponton némelyek az öngyilkosság közelébe jutnak, vagy meg is teszik.

Ez a probléma természetesen nemcsak fiatalokat érint, hanem érett felnőtteket is, akik például a homoszexualitás undorító voltáról hallott prédikációk miatt magukat heteroszexuális útra kényszerítik, és ebben talán csak maguk őrlődnek föl, de rosszabb esetben talán feleségük és gyerekük életét is megkeserítik az önámítással, a hazugságba kényszerült életükkel. Ezek iránt az emberek iránt szintén nehéz tetten érni jelenleg az Egyház gondoskodó törődését és figyelmét.

Ugyanúgy jelen van ez a kérdés azok esetében, akik tudják, hogy képtelenek lennének egy ellenkező nemű emberrel házasságra lépni, de azt is tudják, hogy környezetük nem tudná megérteni, ha agglegények/vénleányok maradnának, ezért szőnyeg alá söprik ezt az egész kérdést, és szerzetesnek, illetve apácának mennek. A szőnyeg alá söpört dolgokat viszont nem mindig sikerül több évtizeden át ilyen helyzetben tartani, így ez a meghasonlottság, lelki roncsolódás és felőrlődés náluk is ugyanúgy bekövetkezhet, s ennek környezetük, híveik is kárát láthatják.

Meggyőződésünk, hogy Jézus nem ezzel a kényes elzárkózással közeledne ehhez a csoporthoz, amint más, akkoriban elítélt és megvetett csoportok esetében sem így reagált, hanem leült melléjük egy asztalhoz, még akkor is, ha ez a korabeli papok szemében botránynak számított.

A melegek éppolyan emberek megjelenés terén, mint a heteroszexuálisok. Ez olyannyira így van, hogy általában maguk a melegek sem tudják megállapítani egy ismeretlen emberről, hogy milyen érdeklődésű. Semmi különös jegy, jel nem különbözteti meg őket.
Emiatt pedig nagyon is lehetséges, hogy a templomban, ahol Ön vasárnap szentmisét hallgat, meleg vagy leszbikus emberek is előfordulnak. Néhányan talán önmegtartóztatásban élnek; mások tartós párkapcsolatban vagy arra törekedve. Mert köztük (köztünk) is vannak hívők, akiknek szükségük van Jézusra, szükségük van az útmutatásra, szükségük van az Eukharisztiára, szükségük van a keresztény közösségre. Csak éppen a keresztény közösségekben többnyire meg kell játszaniuk magukat, életük egy részét a szőnyeg alá kell söpörniük. Amellett, hogy segítsen a társadalomban élő keresztény melegeknek, épp ez a másik célja az Öt Kenyér Közösségnek: hogy olyan közösséget nyújtson az érintetteknek, akik titkolózás és önmaguk megjátszása helyett őszintén beszélhetnek a problémáikról, és nem kell attól tartaniuk, hogy a többiek undorral és elzárkózással fogadják őket.

Sokan még mindig összekeverik a homoszexuálisokat a transzvesztitákkal; mások azt hiszik, bizonyára AIDS-esek. Mint írtam, a homoszexuális emberek 99%-ban ugyanolyan megjelenésűek, mint akiket feltehetőleg Ön is ismer a saját környezetében. Csak éppen minél inkább tud valaki alkalmazkodni a hétköznapi életben, annál kevesebben fogják megtudni róla, hogy meleg; ezért az átlagember a melegek többségét soha nem fogja felismerni, s nem tudja felfedezni, hogy éppolyan emberek, mint ő maga. – A fertőzöttség legalább ugyanennyire vaklárma: a melegek között is alig ezreléknyi arányú, és akinél véletlenül jelen is van, az az ember is csak nemi úton vagy vér útján adhatja át; utcán, közösségben, hétköznapi helyzetekben ez ki van zárva. A többi közkeletű elképzelésre, aggályra most nem térnék ki. Ezeket azért említettem, mert az indulatok és az elítélés gyakran épp a hiányos ismeretekből, tévismeretekből és alaptalan félelmekből fakad.

Ráadásul minél kevesebbet tud valaki a melegekről, gyakran annál ádázabb hangon beszél róluk, és annál hevesebben ellenzi az ismeret-átadást, a tények megkülönböztetését a hiedelmektől. – A melegek pedig egyszerűen azt szeretnék, ha nem aszerint ítélnék meg őket, hogy milyen irányú érdeklődéssel rendelkeznek, hanem aszerint, hogy hogy teljesítenek a saját munkájukban, mennyire tudnak a társadalom javára lenni, mit tudnak nyújtani más embereknek. A keresztény melegek pedig még annyit szeretnének, ha az Egyház képviselőitől ők sem ócsárlást, uszítást és megalázást hallanának, hanem azt az Örömhírt, amit Krisztus kétezer éve hirdetett. És hogy részük legyen abban a tiszteletben, ami minden jóakaratú emberi lénynek kijár.

Remélem, ezek fényében már kevésbé találja felháborítónak az oldalunkat. Zárásul hadd hívjam fel a figyelmét a Hívek könyörgésére annak a szentmisének a szövegéből, amelynek képeire Ön az interneten ráakadt:
http://www.otkenyer.hu/engeszt-mrend.php#konyorg
Bízom benne, hogy ezek elolvasása után egyetért velünk abban, hogy közülük egyetlenegy sincs, amitől az Egyháznak el kéne zárkóznia; viszont több is akadhat, amihez jó szívvel csatlakozhatna.

Üdvözlettel:
Sebestyén Fábián
honlapszerkesztő


Az oldal elejére
Vissza a főoldalra
  
Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…